275 éve, 1741. december 19-én halt meg Vitus Jonassen Bering dán tengerész, aki az orosz cár szolgálatában tett útja során felfedezte a ma nevét viselő, Ázsiát és Amerikát elválasztó tengerszorost.

1681. augusztus 12-én született a dániai Horsens városában. Gazdag szülei azt szerették volna, ha egyetemre jár, de a kalandvágyó fiú tizennégy évesen felcsapott hajósinasnak. A következő években eljutott Indiába és a Karib-tengeri szigetekre, hajózott bálnavadászokkal, miközben Amszterdamban kitanulta a navigátori mesterséget. 1704-ben orosz szolgálatba lépett, ezután már csak egyszer látogatott haza szülőföldjére.

A cári flotta tisztjeként harcolt a svédek, majd az Azovi-tengeren a törökök ellen, 1723-ban lett első osztályú kapitány és hajóparancsnok. 1725-ben Nagy Péter cár személyesen választotta ki, hogy feltérképezze Szibéria ismeretlen keleti partvidékét, és tisztázza: van-e szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között. Az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra vezető északi útvonalat, az úgynevezett Északkeleti átjárót akkor már régóta keresték. 1648-ban az orosz kozák Szemjon Gyezsnyov a Kolima folyó torkolatától indult keletre, és ki is jutott a Csendes-óceánra, de jelentése elkallódott, Bering korában már nem tudtak róla.

Bering és mintegy száz embere két év alatt, gyalog és lóháton szelte át Szibériát, majd Ohotszk kikötőjéből a szemközti Kamcsatka-félszigetre hajóztak. Itt vitorlást építettek, s a Szent Gabriel névre keresztelt hajóval 1728. július 13-án északkelet felé indultak. A fagyos vizeken egy hónap múlva behajóztak a később Beringről elnevezett szorosba, majd elérték azt a pontot, ahol az ázsiai partvonal nyugat felé kezdett hajlani (az amerikai partot, amely tiszta időben kivehető lett volna, a köd miatt nem látták meg). Bering úgy vélte, hogy teljesítette küldetését, tisztázta, hogy Ázsia és Amerika között nincs szárazföldi összeköttetés és visszafordult. A következő évben sikertelenül kísérelte meg, hogy egyenesen kelet felé hajózva jusson el Amerikába, majd 1730-ban visszatért Szentpétervárra. A hálás Anna cárnőtől nemességet és jelentős pénzjutalmat kapott, és nem sokkal később felkérték egy újabb expedíció vezetésére. A kor legnagyobb szabású tudományos vállalkozásában több csoportban több ezer ember vett részt, a cél az volt, hogy feltárják a szibériai és a nyugat-amerikai partvidéket egészen Mexikóig, s nem mellékesen erősítsék az orosz birodalmi és kereskedelmi érdekeket a térségben.

Bering ismét a Csendes-óceán partján építtette meg két hajóját: a Szent Péter parancsnoka ő lett, a Szent Pált Alekszandr Csirikov irányította, aki már első útján is társa volt. 1740 szeptemberében bontottak vitorlát, útjuk előkészületei során alapították meg Petropavlovszkot, Kamcsatka mai fővárosát. A két vitorlást a nyílt tengeren egy vihar messze sodorta egymástól, és többé már nem találkoztak. Csirikov Amerika északnyugati partvidékéig sodródott, de nem talált alkalmas kikötőt, és készletei fogytával visszatért Kamcsatkába. Bering nagyobb szerencsével járt: 1741. július 16-án megpillantotta Alaszka partjait, a St. Elias hegyet, majd partra szállt az Alaszka közelében lévő Kajak-szigeten. A rossz idő, hajói és legénysége egyre romló állapota azonban visszafordulásra késztette, Kamcsatka felé tartva fedezte fel az Aleut-szigeteket. A skorbut gyötörte Bering hajója a Kamcsatka partjai mellett fekvő, kopár Parancsnok-szigeteknél egy lakatlan szigetre sodródott, és úgy döntöttek, hogy itt vészelik át a telet. A csikorgó hideg és az éhezés a legénység felének életét követelte, Bering 1741. december 19-én halt meg a ma nevét viselő szigeten. Itt is temették el, sírját csak 1991-ben találta meg egy expedíció. Megmaradt emberei a hajóroncsokból épített lélekvesztővel a következő évben átvergődtek Kamcsatkába, itt akadt rájuk a Bering keresésére indult Csirikov.

Bár Bering nem tudta kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy Amerika és Ázsia között nincs földhíd, és arról sem volt tudomása, hogy tengeri átjárót fedezett fel, ma nevét viseli a két kontinenst elválasztó Bering-szoros és az ottani tenger is.