Külföld
Új fejezet nyílhat a közeljövőben a Lexus történetében, amennyiben tényleg megvalósul (és úgy tűnik, megvalósul) a Toyota elnök-vezérigazgatójának ötlete, és a cég beszáll a hajóépítésbe.
Akio Toyoda akkor csapott a homlokára, amikor éppen egy olyan jachton utazott, amit Toyota dízelmotor hajtott. Arra gondolt, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan nézne ki egy olyan luxusjacht, ami a Lexus dizájnelemeit viseli magán.

Márpedig ha egy vállalatvezető ilyesmin gondolkodik el, akkor jó eséllyel legalább egy koncepció megszületik, nem volt ez másként ebben az esetben sem, így aztán a Toyota megfelelő részlege és a Lexus tervezői neki is álltak a munkának.

A jachtot úgy tervezték meg, hogy nyolcan utazhassanak a fedélzeten, és még két ember elférjen a kapitányi ülés mellett. Ha már kapitány: neki két érintőképernyő áll a rendelkezésére, az egyik a kormánykeréken, s egy nagyobb felette.

A hajtótest dupla poliuretán epoxigyantával megerősített, kézzel rögzített szén-szálas szövetből készült, így közel egy tonnával alacsonyabb a tömege, mint az üveggyapotból készült hajóknak.
Az utaskabinban légkondi, asztal, egy hatszemélyes szófa áll rendelkezésre, anyaghasználat terén pedig főleg bőrrel és fával dolgoztak a tervezők. Emellett hűtő, mosogató, tűzhely és egy zuhanyzós fürdőkabin is szolgálja a kényelmet.

Ez persze egyelőre csak koncepció, azt nem tudjuk, mennyire gondolja komolyan a dolgot a Lexus, de nem lennénk meglepődve, ha erősen fontolgatnák, hogy az Aston Martin és a Mercedes nyomdokaiba lépnek. Az érdeklődés szerintünk garantálható.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.