Olimpia 2024 – Marseille – Vadnai Jonatán 6. helyen került Éremfutamba, Érdi Mári sérülten versenyezve két futamgyőzelemmel zárt

Legalább kisütött Márira a nap!

Érdi Mári sérült-dacosan, miután az elmúlt hetekben kiújult deréksérülése miatt elveszett az esélye annak, hogy az álmainak, céljainak megfelelő eredményt érhessen el, ő ennek ellenére végig csinálta a versenyt. De hogyan!

Fotó:  World Sailing / Sander van der Borch

Zárszóként kétszer porrá verte a mezőnyt!

Senki korábban ezen az Olimpián az ILCA 6 osztályban nem győzött futamon olyan nagy fölénnyel, mint ő a végül kétszer is. Percről percre közvetítésünkben akadnak erről részletek is.

Ez persze sovány vigasz a számára, de jólesik, jól esett látni, hogy sikerekkel fejezte be az Olimpiát. Megmutatta, hogy akár az aranyat is megérdemelte volna, és talán – remélem – a lelkét is valamennyire simogathatja az érzés, az élmény, hogy legalább kétszer is messziről nézegethette az Olimpián a világ legerősebb ILCA 7 mezőnyét.

Az Olimpia előtt azt mondta, hogy van őbenne még egy újabb négy év. Még egy Olimpia. Persze ezt a döntést majd nyilván befolyásolja a kiújult sérülése. Csak ő egyedül ítélheti meg, hogy fizikailag és lelkileg mire lehet képes, és főleg, hogy mit szeretne.

De, könyörgöm, senki ne kezdje most azonnal, vagy egyhamar ezt kérdezgetni tőle! Majd ő elmondja úgyis, ha tudja.

Persze, hogy remélem, még egyszer nekifut. A kibicnek ugyebár semmi sem drága. De neki nem kell már senkihez igazodni, senkinek megfelelni!

Fotó:  Sailing Energy / Princesa Sofía Mallorca 2024

Vadnai Jonatán már elérte, amiért jött. Jöhet a hab a tortára!

Joni alapvető célja az első Olimpiáján az első tízbe, az Éremfutamba jutás volt. Ezt szép, egyenletes teljesítményt nyújtva parádésan teljesítette. Hatodik helyről vághat neki a duplaponttal számító Medal Race-nek. Pontszerző helyről indul, nyolcadiknál rosszabb helyre nem kerülhet a végelszámolásban, viszont matematikailag kizárólag az aranyérem elérhetetlen a számára, bármi más lehetséges.

Kell ennél jobb helyzet? Álom lényegében teljesítve, holnap jöhet a gyönyör, a felejthetetlen élmény végére akár a nem várt nagy siker is!

Fotó:  World Sailing / Sander van der Borch

A futamok grafikus nyomkövetése ITT érhető el

Eredmények ITT találhatók 








Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.