Finn Gold Cup 2024 – Németh Doma vezet a világbajnokságon Aarhusban

Százas mezőny Aarhusban a Finn dingi világbajnokságon

Jó hely, szeretjük, hiszen 2018. augusztus 9-én Berecz Zsombor az éremfutam megnyerésével itt szerezte meg a magyar vitorlás sport első olimpiai osztályban elért világbajnoki címét!

A világbajnoki győzelem pillanata – Aarhus, 2018

Az olimpiai státusz elvesztésével természetesen a Finn mezőny is gyengébb lett, de azért egy százhajós világbajnoki versenyen az élen, az élcsopportban lenni nagyon komoly teljesítmény.

Németh Domonkos – Fotó: Robert Deaves

Németh Domonkos tavaly januárban világbajnoki ezüstérmes lett, és U23 világbajnok. Idén akár mindkét kategóriában is begyűjtheti az aranyat. Mindenesetre jelenlegvezet a versenyben, miután győzött az első és eddig egyetlen futamon, amely nehéz, trükkös feladat volt, tekintve hogy egyre gyengülő szélben futották.

20 nemzet 102 finnese nevezett be a versenyre. Köztük négy magyar, Doma mellett Rácz Levente, Svastits Attila és Kaiser Kristóf, akik az első, és eddig egyetlen futamon a 13., 24. és 26. helyen értek célba.

Kaiser Kristóf a Prospex – Delta katamarán mellett szívesen finnezik – Fotó: Robert Deaves

A második versenynapon csendes, széltelen esős napon nem vitorlázhatott a világbajnokság mezőnye. Így jelenleg háromfutamos az elmaradás a tervezett programhoz képest. Tehát, ha megjérkezik a szél, akkor muszáj lesz háromfutamos napokat rendezni. A verseny tízfutamosra tervezett.

Rajt – Fotó: Robert Deaves

A verseny honlapja

FINN CLASS – https://finnclass.org/event-page/2024-finn-gold-cup
SAILING AARHUS – https://www.sailing-aarhus.dk/finn-gold-cup-2024/

Eredmények és hirdetőtábla: ITT

Tervezett futamrend

Szeptember 3. – kedd         – 2 futam
Szeptember 4. – szerda      – 2 futam
Szeptember 5. –csütörtök  – 2 futam
Szeptember 6. –péntek      – 2 futam
Szeptember 7. –szombat   – 2 futam, és utána díjkiosztó

Az elmaradó futamok pótolhatók, de naponta legfeljebb három rendezhető

 










Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.