Vitorlázás
Charlie Barr, Dennis Conner, Russell Coutts méltó társaságában a kupa legnagyobbjai közé tartozik. Rettenetesen fiatalon kezdte a szereplést. Az 1999-ben kezdődött selejtezőkön 20 évesen (!) vezette a Young Australia kihívó csapatot. 2010-ben 30 évesen, akkor az America’s Cup győztesei közül a legfiatalabb kormányos volt, miután ő vezete az amerikai Oracle trimaránt az America’s Cupért a svájci Alinghi katamarán ellen.

33. America’s Cup 2010 – BMW ORACLE Racing – Spithill első kupagyőzelme
Másodszor 2013-ban lett America’s Cup győztes San Franciscóban, szintén az USA színeiben vitorlázva. Az a győzelem az egyik legemlékezetesebb a kupa történetében, hiszen 1-8-ról, vert helyzetből felállva zsinórban nyolcszor elverték a Dean Barker vezette új-zélandiakat.
Akkoriban a nyolcadik futam előtti sajtótájékoztatón 1-7-es állásnál megkérdezték tőle, hogy mi motiválja még ilyen reménytelen helyzetben. Erre a következő választ adta:
„Képzeljék el, ha ők innen vesztenének! Micsoda csalódás lenne. Már majdnem zsebben a győzelmük. Vagyis ez az én motivációm. Őrületes történet lenne, ha sikerülne, pokoli visszatérés, padlóról felállás. Én pedig éppen egy ilyen élménynek akarok a részese lenni.” – mondta Jimmy, és talán a pódiumon mellette ülő Dean Barker, az új-zélandi skippernek bevillanhatott, hogy ellenfele ifjúkorában bokszolóként kezdte a sportpályafutását.
Jimmy talán most is hasonlóképp reménykedhetett az INEOS Britannia elleni utolsó futam előtt a Louis Vuitton Kupa, a kihívók versenyének döntőjében, amikor a britek már 6-4-re vezetve csak egy győzelemnyire voltak attól, hogy ők lehessenek a 37. America’s Cup résztvevői. Ezúttal Jimmynek nem sikerült csodát tennie.

2017-ben védőként kormányozta az USA hajót, de vesztett
A nyolc America’s Cup nekifutásából az utolsó kettőt a Luna Rossa csapatban társkormányosként Francesco Brunival az oldalán hajtotta végig. A legutóbb a briteket 7-1-re legyőzve az olasz csapat a legjobb kihívóként megküzdhetett az America Kupájáért. Ezúttal nem sikerült ugyanezt elérniük, miután ismét Sir Ben Ainsliékkel szemben ezúttal 4-7 arányban alulmaradtak.
Nagyhajós versenyeken, óceáni offshore meneteken tűnt fel, na meg a párosversenyeken. 2005-ben match race világbajnok lett. Akkoriban olyan mértékben felkészült a rajt előtti párviadal lehetséges stratégiáiból – nem egyet mag alkotva – hogy elsősorban e futamrész legnagyobb specialistájának tekintették, amire azóta is rendre rászolgált. Agresszív versenyzése nyomán a Jesse James Spithill és a James Pitbull beceneveket kapta.

2024 szeptember 14, . Louis Vuitton Cup elődöntő – Az American Magicet sikerült legyőzni
Amikor itt Barcelonában még a selejtezők idején a városban Sir Ben Ainslie-t rablók szabadították meg a Rolex órájától, a brit versenyző sokáig üldözte a tolvajokat, sikertelenül. Ben ezután azt nyilatkozta, hogy „szerencsések a rablók, mert nem Jimmy Spithillel akadtak össze, hanem velem…”
Mondjuk most a Louis Vuitton Kupa döntőben Jimmy viszont abban volt balszerencsés, hogy Bennel akadt össze. Akivel egyébként együtt, egy csapatban élték át kormányosként, illetve taktikusként azt a bizonyos felemelő 2013-as America’s Cup győzelmet.
Mellesleg 2017-ben egy Rolex Sydney Hobart elsőséget is besepert a Comanche-t kormányozva.
„Úgy gondolom itt az út vége számomra. Az ember jobb, ha realista. Ezúttal nem voltam elég jó a feladat teljesítéséhez. Azt hiszem ideje helyet adnom a fiataloknak, és befejeznem az America’s Cupért való versenyzést.” – nyilatkozta Barcelonában, miután az INEOS Britannia 7-4-re legyőzte a Luna Rossa Prada Pirellit.
Az ausztrál vitorlás zseni amerikai állampolgár is, San Diegoban él feleségével és két gyerekével. Az itáliai vonala sem szakad meg, állítólag jó eséllyel egy olasz csapat élén tér vissza a SailGP versenyekre.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.