Vitorlázás
A magyar hajós elsődleges célja, hogy célba érjen – az eddigi kilenc Vendée Globe-on a befutási arány 58 százalék -, miközben kihozza a maximumot magából és a vitorlásából.
„A hajó tökéletes állapotban van” – mondta az M1 aktuális csatornának Weöres Szabolcs, aki szerint már az óriási siker, hogy ott lehet a rajtvonalon.
„A következő lépés, hogy teljesítsem a távot, ami szintén óriási siker lenne”
– tette hozzá. Elárulta, nem fogalmazott meg magának időcélokat, mivel rengeteg függ az időjárástól és a külső körülményektől.
Hangsúlyozta, hogy fel kell készülnie olyan problémákra is, amilyenekkel korábban nem találkozott.
Kiemelte a táplálkozás fontosságát, különösen a hideg időjárásban, illetve azért, mert a kialvatlanság is jelentősen növeli az energiafelhasználást. Elmondta, hogy az is kérdés, miként fog a szervezete reagálni a „három hónap magányra”.
Weöres Szabolcs jelezte, kíváncsiság, egészséges félelem is van benne, de nagyon várja „ezt a kalandot”.

A szervezők 40 főben határozták meg a résztvevői létszámot – egy szabadkártyát biztosítottak -, Weöres Szabolcs 14 959 mérföldes eredménnyel a 32.-ként biztosította helyét a versenyzők között.
A franciaországi Les Sables d’Olonne kikötőjéből rekordlétszámú mezőny vág neki a mintegy 45 ezer kilométeres útnak. Legutóbb, a 2020-2021-es menet során 33 fő volt a létszám.
Fa Nándor az 1992-93-as Vendée Globe-on legjobb nem franciaként az ötödik, 2016-17-ben pedig a nyolcadik helyen végzett, utóbbi alkalommal érte el jobb időeredményét 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperccel.
Az indulók sorában ezúttal is – akárcsak legutóbb – hat női hajós található. A favoritok közé címvédőként Yannick Bestaven és a többi új építésű, foilos, azaz támasztóuszonyos hajóval induló versenyző, többek között Jérémie Beyou, Thomas Ruyant, Charlie Dalin, vagy a nem franciák közül a német Boris Herrmann és az angol Samantha Davis sorolható.
Weöres Szabolcs vitorlása, a New Europe nem tartozik a leggyorsabbak közé, a 2007-ben vízre bocsátott, de azóta felújított hajóval a finn Ari Huusela utolsó célba érkezőként teljesítette az előző Vendée Globe-ot 2021 márciusában.
Az esélyesek mellett az egyik legnagyobb figyelem várhatóan a francia Damien Seguinre irányul, a sérült bal kézzel született versenyző a 2004-es és 2016-os paralimpián is aranyérmet szerzett vitorlázásban, a legutóbbi Vendée Globe-on pedig hetedikként ért célba.
A földkerülő vitorlásversenyek közül a Vendée Globe a legnehezebb: az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a bolygót.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.