Weöres Szabolcsnak a Vendée Globe földkerülőn horgonyzóhelyre van szüksége

Ahogy tegnap megírtuk november 12-én éjszaka, körülbelül 22 óra körül Weöres Szabolcs, a NEW EUROPE fedélzetén, 30-40 csomós szélben felborult.

Nehéz tengeri körülmények között vitorlázott, amikor egy erős hullám megdöntötte a hajót, ami jelentős sérüléseket okozott a nagyvitorlában és az A7 orrvitorlában.

A hajó szerkezetileg épségben maradt, Szabolcs pedig biztonságban és sértetlenül átvészelte az incidenst. Az esemény idején a hajó mintegy 200 mérföldre volt Portótól.

A borulás után Szabi az éjszaka folyamán óvatosan navigált, hogy elkerülje a további károsodást. A nagyvitorla épségben maradt részét sikerült reffeléssel megóvnia, ám az A7 vitorla erősen körbetekeredett a vorstagon, ami instabilitást okozott és további kockázatot jelentett. Az erős szél és a 3,5 méteres hullámok miatt nem tudta biztonságosan kiszabadítani a vitorlát.

November 14-én hajnalban, a közelben kialakuló ciklon miatt egy rövid, átmeneti szélcsend keletkezett, amelyet Szabolcs kihasznált arra, hogy felmásszon az árbocra.

Elérte a vorstag csatlakozási pontját, amely 22 méter magasan található, és sikeresen eltávolította a megtekeredett A7 vitorla felső részét, ezzel stabilizálva a vorstagot, és csökkentve az árbóc sérülésének kockázatát. Az A7 alsó része azonban továbbra is szorosan körbe van tekeredve a vorstagon és a J2 orrvitorlán.

 

Szabi közel egy órát töltött az árbocon, majd további órákat dolgozott a fedélzeten, hogy a sérült vitorla egyes részeit eltávolítsa, így kimerült, és pihenésre van szüksége, mielőtt folytathatná a munkát. Az árboc tetejéről kaptunk fotót Szabolcstól.

A vorstag és a J2 orrvitorla teljes ellenőrzéséhez, valamint a nagyvitorla javításának befejezéséhez a NEW EUROPE-nak védett horgonyzóhelyre lesz szüksége.

Eredetileg Madeira tűnt a megfelelő helyszínnek, de a jelenlegi ciklon és az időjárás-előrejelzés miatt a közeli sziget már nem ideális. Szabolcs most alternatív megoldásokat keres, és egy hosszabb, kihívásokkal teli navigációs szakaszra készül, hogy biztonságos és megfelelő helyet találjon a javításokhoz. A helyzet alakulásáról további tájékoztatást nyújtunk majd.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.