SailGP 2025 Cadiz – A szezon utolsó előtti versenye – Szűkül a Nagy Döntőre esélyesek száma

A mai futamok közvetítése 15 óra 30 perckor kezdődik

A közvetítés a lenti képre kattintva nézhető és a verseny után ugyanitt visszanézhető

A cádizi az utolsó előtti verseny a 2025-ös SailGP versenynaptárban. Itt, majd a záró eseményen Abu Dhabiban összesen maximum 2-szer 12 pont gyűjthető. A jelen eredménylista alapján ez azt jelenti, hogy a nagy Döntőbe jutásért az első három – AUS, GBR, és NZL – mellett még harcban áll a 2024-es győztes spanyol csapat szorosan az első három nyomában, és már jelentős, a dobogótól most 17 pontos hátrányban a franciák.

A többiek közül ezen egyszerű számítás alapján már nem kerülhet be senki az első háromba.

A fenti matek hibája az, hogy nem teljesen igaz!

A SailGP-ben ugyanis mínusz pontokat is lehet szerezni, amire akadt is példa bőven ebben a szezonban. Másképp hogyan lehetne tök utolsó Taylor Canfield csapata mínusz hét ponttal!

Sorrend a cadizi verseny előtt

A szezon utolsó versenyére, benne a szezon eredménylistáján legjobb három csapat szezongyőzelmet eldöntő futamára Abu Dhabiban kerül sor november 29-30-án.











Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.