A Régi hagyományok, új kalandok című program első napján az ártéri erdő fokozottan védett és ritkán látogatható tájára, a Veránka-szigetre indítanak túrát.
Cseppfolyós, illetve sűrített földgázt tankolhatnak a hajók 2019 végétől a Csepeli Szabadkikötőben. Ilyen technológia most először települ Magyarországon.
A tagállamok vállalják, hogy a Duna területükre eső szakaszát hajózható állapotban tartják és elvégzik a szükséges fejlesztési munkákat a hajózási feltételek biztosítására.
Pozsony városa dicséretes ötletnek tartja a dunai hajózás élénkítését, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a kérdést több szempontból is meg kell vizsgálni.
1,1 milliárd forint uniós forrás bevonásával megvalósuló fejlesztés két ütemben, várhatóan 2020 végére készül el, mondta Szekó József, Mohács polgármestere.