Világbajnok a Majthényi Szabolcs – Domokos András páros
10 nemzet 41 hajója versenyzett a 2019-es világbajnokságon, az új-zélandi Nelsonban.
Már a gratulációkat fogadja Majthényi Szabolcs és Domokos András. A holnapi zárófutamra már csak a színezüst sombreróért kell kivitorlázniuk, ez ugyanis a kieső nélkül legjobb eredményt elérő páros különdíja.
Másik három magyar egység végeredményét még alaposan befolyásolhatja a zárófutam, a Ziegler-Czeizel páros egy jó futameredménnyel még elhozhatja az összetett hatodik helyet.
Nehezen indult az új-zélandi túra a magyaroknak, hajóikat csak késve kapták meg, így elmaradt az előversenyen való indulás és a helyszíni edzés (erről részletesen ITT írtunk). A VB első napján a 10 csomós szél hamar 20 csomó fölé erősödött, sok volt a borulás, a havária. Egy futam után a rendezőség a partra küldte a mezőnyt. Majthényiék ebben a futamban másodikok lettek. Másnap két első és egy második hellyel biztosan német és holland konkurenseik elé kerültek az összetettben. A 10-16 csomós szél, a nagy hullámok különösen a bőszeles szakaszokon kedveztek a technikás párosnak. A harmadik napon a körülmények hasonlóak voltak, csak kisebb hullámokkal, itt Olcsi és Domi egy első és egy második hellyel növelte az előnyt. A pihenőnap után, a negyedik versenynapon a felhős ég miatt gyengébb, 8-10 csomós seabreeze-ben tartották meg a hetedik és a nyolcadik futamot, mindkettőt megnyerte a magyar favorit páros leiskolázva a mezőnyt.
A futamokról Majthényi Szabolcs részletes szakmai beszámolót küldött, ezek a spartacus.hu oldalon olvashatók.
Majthényi Szabolcs és Domokos András tizenharmadik világbajnoki aranya egy páratlan sportpályafutás újabb állomása. Nagyon ritka, hogy egy versenyző páros évtizedekig ott legyen egy sportág legszűkebb nemzetközi élvonalában. 1994 óta 13 világbajnoki aranyat és 5 Európa-bajnoki elsőséget szereztek. Teljesítményüket 2015-ben Fair Play Életműdíjjal jutalmazták, 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést is kaptak ezért.
Majthényi Szabolcs és Domokos András világ- és Európa-bajnoki eredményei 1993-2019
Év | Helyszín | VB vagy EB | Helyezés | VB arany | EB arany | VB érem | EB érem |
1993. | Travemünde (GER) | Világbajnokság | 10. | ||||
1994. | Fertő-tó (AUT) | Európa-bajnokság | 4. | ||||
Adelaide (AUS) | Világbajnokság | 1. | 1 | ||||
1995. | Garda-tó (ITA) | Világbajnokság | 6. | ||||
1996. | Balatonföldvár | Világbajnokság | 2. | 1 | |||
1997. | Murcia (ESP) | Európa-bajnokság | 1. | 1 | |||
1998. | Marina Den Oever (NED) | Világbajnokság | 12. | ||||
1999. | Lee on the Solent (GBR) | Világbajnokság | 5. | ||||
2000. | Elba-sziget (ITA) | Európa-bajnokság | 1. | 2 | |||
2001. | Gileleje (DEN) | Világbajnokság | 2. | 2 | |||
2002. | Tavira (POR) | Világbajnokság | 1. | 2 | |||
2003. | Dervio (ITA) | Európa-bajnokság | 3. | 1 | |||
Melbourne (AUS) | Világbajnokság | 1. | 3 | ||||
2004. | Warnemünde (GER) | Világbajnokság | 1. | 4 | |||
2005. | Balatonföldvár | Világbajnokság | 2. | 3 | |||
2006. | Neusiedlersee (AUT) | Európa-bajnokság | 1. | 3 | |||
St. Petersbourg (USA) | Világbajnokság | 1. | 5 | ||||
2007. | Mar Menor (ESP) | Világbajnokság | 4. | ||||
2008. | Rabac (CRO) | Európa-bajnokság | 2. | 2 | |||
Napier (NZL) | Világbajnokság | 1. | 6 | ||||
2009. | Medemblik (NED) | Világbajnokság | 2. | 4 | |||
2010. | Constanza (ROM) | Világbajnokság | 1. | 7 | |||
2011. | Torbole (ITA) | Világbajnokság | 1. | 8 | |||
2012. | Altea (ESP) | Európa-bajnokság | 1. | 4 | |||
Santa Cruz (USA) | Világbajnokság | 1. | 9 | ||||
2013. | Balatonföldvár (HUN) | Világbajnokság | 2. | 5 | |||
2014. | Largs (SCO) | Világbajnokság | 1. | 10 | |||
2015. | Sydney (AUS) | Világbajnokság | 1. | 11 | |||
2015. | Umag (CRO) | Európa-bajnokság | 1. | 5 | |||
2016. | Steinhude (GER) | Világbajnokság | 6. | ||||
2017. | Scarlino (ITA) | Világbajnokság | 1. | 12 | |||
2018. | Kiel (GER) | Európa-bajnokság | 2. | 3 | |||
Medemblik (NED) | Világbajnokság | 2. | 6 | ||||
2019. | Nelson (NZL) | Világbajnokság | 1. | 13 |