Balaton
fotó © HAJOZAS.HU
A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság egy komplex gyakorlatot hajtott végre múlt héten.
A feltételezett baleset során, a Balatonba kerülő anyagból a Vízügy szakemberei speciális eszközökkel mintát vettek és a Katasztrófavédelem egy mobil labor segítségével azonosította be a szennyeződést, amely során megállapították, hogy a Balatonba került veszélyes anyag – gázolaj. A szakemberek egy különleges úszó terelőfal segítségével határolták körül a vízen úszó gázolajat, és speciális eszközökkel eltávolították a Balatonba ömlött szennyezőanyagot.
Az alábbi képen látható terelő eszközt most próbáltak ki először a Vízügy dolgozói.

Úszó terelőfal kihelyezése, fotó © HAJOZAS.HU
A robbanó testnek látszó tárgy miatt riasztották a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakembereit is, a Balatonon május közepe óta szolgáló Baja tűzszerész hajóval és szárazföldi egységekkel vonultak a helyszínre.
A BAJA hajóról korábban részletesen ITT ÍRTUNK >>>

Megbeszélés a bomba kiemelése előtt, fotó © HAJOZAS.HU

Speciális búvársisak a tűzszerész búvárnak, éppen merülés előtti teszt zajlik, fotó © HAJOZAS.HU

Búvár eszközök előkészítése, fotó © HAJOZAS.HU

Tűzszerész búvár merülés előtt, fotó © HAJOZAS.HU
A speciálisan kiképzett buvárok a hajóra szálltak, és a merülés során megállapították, hogy egy bomba van a vízfenéken, amelyet a speciális búvár segítségével emeltek a hajóra.

Tűzszerészek és a búvár központi egység, fotó © HAJOZAS.HU

Bomba kiemelése a BAJA hajóra, darú segítségével, fotó © HAJOZAS.HU
A bombát a parton a Magyar Honvédség Tűzszerész teherautójába daruzták és szállították el.

Bomba daruzása, a tűzszerész kamionba, fotó © HAJOZAS.HU
Huszár Péter alezredes a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára a HAJOZAS.HU-nak elmondta:
egy fegyveres összeütközések időszaki komplex védelmi igazgatási gyakorlat zajlik a bizottság szervezésében, mely egy különleges jogrendi helyzetet szimulál. Kedden riasztási gyakorlat, szerdán törzsvezetési gyakorlat zajlott, csütörtökön pedig a dinamikai fázisra került sor, naponta 40-80 szakember részvételével.
amelyen az alábbi szervek vettek részt:
nem kifejezetten a valós végrehajtás ellenőrzése, fontosabb az, hogy a résztvevő szervek hogyan tudnak együttműködni, közösen dolgozni, kik a kapcsolattartók, működnek-e ezek a kapcsolatok a valóságban.
A cikkben szereplő fotók a Hajozas.hu magazin tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni csak a www.hajozas.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Készültség a parton, fotó © HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.