balaton-evadnyito-vitorlazas-hajozashu

Vitorlát bontottak a Balatonon!

Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal kezdetét vette az idei vitorlás szezon a Balatonon. Balatonfüreden megtartották a nagy hagyományokkal rendelkező vitorlabontó eseményt is, amelyen a magyar vitorlássport élő ereklyéje, a Kishamis, a 120. születésnapját ünnepelte.

Az elegáns cirkáló a legidősebb, máig vitorlázott hajó a Balatonon, melyet 1896-ban a füredi hajógyárban építettek.

A vitorlabontó ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte, hogy a vitorlázás komoly szerepet játszik a balatoni turizmus életében. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta az elmúlt időszak eredményeit a sportágban, külön kitért arra, hogy a riói olimpián a vitorlássport – a szörfösökkel együtt – öt indulóval büszkélkedhet. Az ünnepélyen beszédet mondott dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke is, aki elsősorban a sportágban elért sikereket foglalta össze.

Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót 1935. június 9-én rendezték. A vitorlafelhúzó ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, szinte nincs is igazán téli leállás. A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt. Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjon 160 hajó állt rajthoz.


A versenyen abszolút sorrendben az élen természetesen a többtestűek vitorláztak.

Abszolút győztes a Rapidophen Ventilo 28-as lett Váradi Szabó János kormányzásával. Második helyen ért a célvonalra a Kaiser Kristóf kormányozta Extreme 40-es, ám ők visszaléptek, mert hibáztak a tihanyi pályajelnél. Így a második helyen érvényesen célba futó csapat a Black Jack lett (SL 33) Nagy R. (Rozsda) Attila vezetésével. Utánuk pedig a legkisebb katamarán érkezett, a Szárnyas Kenguru Nacra 21-es Diószegi Zoltánnal és Székely Andrással a fedélzetén.

A leggyorsabb egytestű a Raffica Libera lett Király Zsolt csapata révén, míg a klasszikus hajók közül elsőként a Lillafüred 75-ös Cirkáló érkezett a füredi célba, amelyet Detre Szabolcs irányított.

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.