Külföld
Idén azonban – néhány merész vállalkozónak hála – minden eddigi rekordot megdöntött az áruforgalom.
Az Odera 854 km hosszú Közép-európai folyó, Csehországon, Lengyelországon és Németországon folyik keresztül, majd két ágra szakadva ömlik a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe. A második világháború vége óta Lengyelország és Németország között határfolyó.
Hosszú évekig nem volt folyami fuvarozás a német-lengyel határon húzódó Oderán, az utóbbi időben azonban néhány helyi vállalkozó úgy gondolta, érdemes újraindítani a kereskedelmet. Egyikük 19 éves volt, amikor apja uszályán kezdett dolgozni. Később Nyugat-Európában dolgozott, most Németországból tért haza, hogy részt vegyen a nagyszabású vállalkozásban.
A lengyelországi navigációs iroda igazgatója azt mondta: céljuk a Balti-tenger és Szilézia közötti állandó folyami kereskedelem lehetőségeinek megteremtése.
Szükséges újraépíteni és modernizálni az Odera gátjait, és újakat építeni a Balti-tenger irányában – mondta Mariusz Przybylski, a belföldi navigációs iroda igazgatója. Amint megfeleltünk a nemzetközi szabályoknak, beindulhat a fuvarozás – tette hozzá. Kiemelte, hogy a folyami kereskedelem környezetkímélő és olcsó alternatívát állíthat a drága és környezetszennyező légi- illetve közúti fuvarozással szemben.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.