Itthon
A Balatoni Hajózási Zrt.-nél dolgozik 16 éve. Eleinte matrózként, majd szépen az idő haladttával, egyre több képesítés megszerzésével jelen pillanatban gépészként dolgozik a Füred Katamaránon. Folyamatosan képezte magát az évek során és már hajóvezetői papírral is rendelkezik.
Munkája során, illetve balatonparti lakosként (Ságvár) mindig is vonzotta a táj szépsége, ezért elkezdett amatőr szinten fotózgatni, és ezáltal egyre jobban felkeltette az érdeklődését a fotózás művészete és szépsége. Természetesen nem maradtak el a családi és baráti buzdító szavak sem.
Elmondása szerint, és most mindenki kapaszkodjon meg, kizárólag csakis MOBILTELEFONNAL készíti a fotóit, és ebből próbál saját magának, és ismerősei számára minél élvezhetőbb képeket kihozni, és most már büszkén mondhatjuk hogy az egész országnak. Mivel a telefonok fényképezője elég korlátozott körülmények közt alkalmazható, főleg esti, és gyenge fényviszonyok között, ezért minimális utómunkával teszi a fotókat lélegzetelállítóvá.
Reméljük a Balatoni Hajózási Zrt. vezetősége nem veszi rossz néven a munka közbeni fotózást.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.