Vitorlázás
fotó © Shaun Roster Photography | Clipper Events
Több ezren köszöntötték Liverpoolban Tuckot, ahova több mint egy év vitorlázás után futott be a Sanya Serenity Coast fedélzetén.
A Clipper Round the World Yacht Race versenyt először 1996-ban rendezték meg. Idén 712 versenyző vett részt rajta, akik sokszor rendkívül nehéz körülmények között utazták körbe a földet. A verseny sajátossága, hogy a profi kapitányok mellett sokszor amatőrök alkotják a legénységet, akiknek korábban nem volt vitorlásmúltjuk.

Sir Robin Knox Johnston Sables d’Olonne kikötőjében a Golden Globe Race rajtján, fotó © HAJOZAS.HU
Elég beszédes, hogy a mai napig több ember van, aki felmászott a Mount Everest-re, mint ahányan vitorláson megkerülték volna a bolygót. – nyilatkozta a világ első földkerülő vitorlázója
Tuck a verseny után arról beszélt az ausztrál sajtónak, hogy még mindig alig tudja elhinni, ami történt. Mint mondta, utálja ezt a női dolgot hangoztatni, csak tette, amit tett, de nagyon büszke. És ha van akár csak egyetlen kislány, aki most látta, hogy ez is lehetséges, ezt is meg lehet csinálni, az számít igazán a számára.

A Sanya Serenity győztes legénysége, fotó © MIGUEL ROJO/AFP
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.