Kopár István az első magyar földkerülő vitorlázó nem kisebb kihívásra vállalkozott, mint hogy megállás nélkül hajózza körbe a Földet – ráadásul mindezt egyedül a fedélzeten, és a Golden Globe Race szabályainak megfelelően kizárólag hagyományos, fél évszázaddal ezelőtt használatos eszközök segítségével. A magyar származású szólóvitorlázó július 1-én indult útnak további 17 versenytársával együtt Les Sables d’Olonne városától, és mintegy 30.000 mérföldnyi kihívás elé néz.

“Kopár Istvánnal még öt nappal a rajt előtt beszélgettem telefonon.” – Ruji

---

Akkor még a zöldkártyáért, a versenyrendezők által előírt féltetelek teljesítéséért, a vasárnapi indulás jogáért küzdött. Szó esett a felkészülésről, arról, hogy miért különlegesen nehéz ez a verseny – akár az ötven évvel ezelőtti menethez képest is –, a várható időjárási nehézségekről, az ellenfelek hajóiról és képességeikről. 

Hogy vagy István?

Köszönöm, szétesőben. Első körben kaptam egy 22 pontos defektlistát a zöldkártyához.  A mai vadászat eredménye, hogy megvannak az akkumulátorok, amelyeket elvileg már múlt szerdán meg kellett volna kapnom Angliából, de sajátos módon működik a szállítás.

Ez valami spéci akku?

Nem, csak megfőztem az akkumulátorokat miközben jöttem New Yorkból. Nem vettem észre, hogy túltöltődnek. Mire megérkeztünk Angliába a duplájára nőttek. Marha mázlim volt, hogy nem robbantak fel! Ezek nagyon tömör, nehéz, kisméretű amerikai akkumulátorok. Európában nem kapni. De a hajóban ezeknek a méretére alakítottam ki a helyet, ezért idevalókat kellett szerezni. Amerikából gyorsan 1400 dollárért szállították volna az újakat Angliába. Ezt nem engedhettem meg magamnak, így mire a Angliába ért a csomag, én már eljöttem. Itt a szállítót fellelni nem lehetett, az akkuk keringtek valamerre. Végül egy franciának köszönhetően ma sikerült a kiszállítót egy tizenhat kilóméterre lévő étteremnél megállítani. Kocsival odarohantunk és ott vettük át a cuccot a senki földjén. Ma végre bekerült a hajóba. Szóval csak egy ilyen akkumulátoros történet napokat vett el az életemből.

Ez csak egyetlen tétel a listáról. Látod az alagút végét?

Úgy néz ki, hogy már csak egy lélegzetnyire vagyok a zöldkártyától. Az utolsó akadály egy szatelit telefonnak a beszerzése. De ez is egy kanosszajárás, mert Amerikában vettem egyet és nem működött, és úgy tűnik egyelőre ez sem működik…

De hát azt nem a rendezők adják? Hiszen az olyan telefon, ami csak a velük való kommunikációt szolgálja!

Igen azt úgy adják, hogy fizetsz 3500 dollárt, majd a havi 150 körüli előfizetői díjat…

A verseny Angliából a szólóvitorlázás központjába, Les Sables d’Olonne-ba került. Mit jelent ez nektek?

Egyik oldalról itt nagyon értenek az ilyen események szervezéséhez. Óriási a látogatottság a kikötőben, hihetetlen az érdeklődés a helyszínen, de a neten is. Ez mindenkinek jó. Fantasztikusak az emberek! Azt hinnéd, hogy egy francia csak franciának drukkol, de nem így van. Végignézik a hajókat, az embereket és kiszemelik maguknak a kedvencüket.

Ugyanakkor azzal, hogy Franciaországba került a verseny az elvárások iszonyúan megnőttek. Ne tudd meg mi pénzt költünk el arra, hogy ezeknek az új feltételeknek megfelelhessünk! Én leginkább a hajóm és önmagam felkészítését tartottam és tartom a legfontosabbnak. Nem arra koncentrálnék elsősorban, hogy mi lesz, ha mentőszigetbe kerülök és hogyan mentsenek ki. Itt pedig sajnos erről szól a történet. Rengeteg dolgot kellett vennünk azért, hogy majd a mentőcsónakból hogyan kommunikálunk a mentőegységekkel, miközben sodródunk a kétezerötszáz dolláros túlélőruhánkban. Egy vacak felfújható mentőmellényen kell lennie egy személyes EPIRB-nek és egy személyes AIS-nek egyaránt. Van a mentőszigetben egy VHF, ami a légi egységekkel tud kommunikálni és egy másik, amelyik a tengeri mentőkkel. Van benn GMDSS, mindegyikhez megfelelő mennyisgű akkumulátor. Ne tudd meg, hogy a lista milyen hosszú és milyen fene drága!

És ezekkel mind azóta szembesültetek, hogy néhány hónapja Les Sables d’Olonne-ba került a verseny?

Igen. És ahelyett, hogy a hajód tengerállóságára, az élelmezésre és önmagad kondícionálására fordítanád az idődet és energiáidat, a zöldkártya megszerzéséért kell küzdened, hogy az ilyen előírásoknak megfelelj. Mindegy. Az a lényeg, hogy július 1-én a Puffin és én ott leszünk a rajtvonalon. Tizenheten vágunk neki aznap. Egy olasz srácnak még nincs meg a zöldkártyája, csak később indulhat utánunk.

Felvetődött bennem, hogy a mostani Golden Globe nehezebb feltételek között zajlik majd, mint 1968-ban! Olyasmire gondolok, hogy lényegében nincsenek már meg a világot akkoriban behálózó rádióamatőrök. Nem kaphattok semmilyen időjárás előrejelzést, mert a rádión és faxon a tengerészeknek adott értesítések rendszere sem működik. Plusz sokkal szennyezettebb a tenger, tele van úszó konténerekkel és egyéb hajózást veszélyeztető hulladékkal. Mostanában a déli óceánokon északabbra vándorol a jéghegymező, és nem utolsó sorban izmosan megnövekedett a hajóforgalom. Például a rajt után rövidesen át kell hajóznotok   a Csatornából Gibraltár felé vezető hajózási útvonalon, ahol ma durván sűrűbb a forgalom, mint ötven évvel ezelőtt. És ti nem vagytok útjogosak, plusz nem használhattok modern eszközöket, amelyek pontosan jeleznék a közelben mozgó hajókat.

Teljesen igazad van. Ezeket a kérdéseket jórészt mi is feltettük a rendezőségnek. Én például keményen rákérdeztem arra, hogy még ma is létezik a „Notice to Mariners” rendszer. Amikor annak idején kereskedelmi tengerész voltam mi megkaptuk (rádión vettük) ezt a hetente egyszer kiadott értesítőt. Én azt kértem a rendezőségtől, hogy jó lenne ezen keresztül a hajósokkal tudatni, hogy mi ott mozgunk valahol az útjukban, számítsanak, figyeljenek ránk. Erre válaszként egy talánt kaptam, mint általában minden hasonló felvetésre.

De én elsősorban arra gondolok, hogy miközben a szabály azt mondja ki, hogy azokat az eszközöket használhatjátok, mint amilyenek Robin-Knox Johnstonnak 1968-ban a Suhailin rendelkezésre állhattak, eközben számos korabeli információforrás megszűnt. A maiakat viszont nem érhetitek el. Mindez pedig komoly, új veszélyforrás.

Pontosan. Ahogy te gondolkodsz, úgy gondolkodik az a több földkerülőn részt vett dél-afrikai vitorlázó, aki az USÁ-ban él és arról írt cikket, hogy bizonyos szempontból ez a mostani Golden Globe Race bizonyos szempontból nehezebb, mint az első volt. Ő még a felsoroltakon túl idesorolja azt is, hogy elkényelmesedtünk. Mi magunk is, akik a hajókban leszünk. Hozzászoktunk a modern eszközökhöz, amelyek az akkoriaknak nem hiányozhattak. Nekünk viszont vissza kell szoknunk, el kell fogadnunk ezek hiányát, miközben tudjuk, hogy elérhető segítségek léteznek.

Persze nyilván nem akarjuk kicsinyíteni a régiek teljesítményét. Ők az ismeretlenbe mentek bele, úttörők voltak, nem tudták mire számíthatnak.

Vannak kinn magyar vitorlázók?

Itt van velünk barátom Vili a Tengerész (Bartyik Vilmos), aki régóta és sokat segít nekem, és akinek a blogján keresztül majd folyamatosan kaphatnak tájékoztatást a versenyről és rólam. Itt van persze Fa Nándi is, aki otthon van Les Sables d’Olonne-ban. Ma meglátogatott a hajón és nagyon jót beszélgettünk. És itt van Szabó Zoli is a Hajozas.hu-tól, aki nagyon segítőkész mindenben, összehozott a Helly Hansennel is, ami nagyon hasznos kapcsolat, mert a ruházkodásra már nem sok pénzem maradt.

AIS is csak úgy lesz a hajón, hogy a készüléked jelzi az arra járóknak, hogy ki vagy, merre tartasz és milyen sebességgel, de te nem láthatód semmivel a bejövő jelzéseket?

Ez úgy néz ki, hogy lesz a hajón egy Yellow Brick nevű nyomkövető, amit egyébként sok versenyen használnak. Nekem nincs semmilyen hozzáférhetőségem a rendszerhez. Most kaptam két ehhez csatlakozó vízhatlan kütyüt. Az egyiken meghatározott rendben és terjedelemben szöveges üzeneteket kell küldenem a rendezőségnek, de nem kapok rajta visszajelzést. A másik ugyanilyen a mentőtutajban van, ha el kellene hagyni a hajót.

A többiek pozíciójáról sem kaphatsz hírt sehonnan?

Nézd, ha valaki rádióamatőrtől nem kapok híreket, akkor én elvileg vak leszek.

És van esélyed rádióamatőr kapcsolatra?

Esély van, de nem tudom még mi valósul majd meg. A francia rádióamatőrök itt javasoltak egyfajta napi ciklust, amelynek révén kapnánk időjárás előrejelzést először angolul, aztán franciául. ?agyar rádióamatőrökkel is lehet kapcsolatom, ha egyáltalán megtalálnak, elérnek. Sajnos „hullámvölgyben’ vagyunk, a tizennégyéves napfolt tevékenység ciklus mélypontján vagyunk. Tehát messze nem aza helyzet, mint ’90-91-ben a Salammbóval való földkerülésemkor, amikor a viszonyok kedveztek a rövidhullámú kapcsolattartásnak. Plusz, ahogy mondtad, kihalt az a fajta rádióamatőr hálózat, amely akkoriban még nagyon sűrű és aktív volt.

De akad még egyáltalán magyar rádióamatőr?

Van, és remélem sikerül összehozni a kapcsolatot. Ha tőlük kapok híreket, vagy egy-egy elhaladó teherhajóval tudok kapcsolatot létesíteni, akkor lesznek valamennyire híreim.

Tehát azért egy gazdag csapat, megfelelő rádióamatőröket pénzelve akár útvonaltervet, időjárás előrejelzést is kaphat, vagy tudhatja az ellenfelek helyzetét?

Semmi nem változik. A pénz most is, itt is extra lehetőségeket teremt. Az ilyen információk adása elvileg tiltott, de persze ellenőrizhetetlen. Ez erkölcsi kérdés lesz, de nem lehet kontrollálni. Amennyire tudom, például az orosz közösségek világszerte nagyon készülnek, hogy segítsék a honfitársukat. De Igor meg is érdemli, illetve fontos lesz neki, mert egy szót sem beszél angolul…

Az időjárási nehezségekről és az ellenfelekről

A napjaink gyors vitorlásaival futott földkerülők innen Európából novemberben indulnak, és a déli féltekén az ottani nyárban vitorláznak végig. Ezekkel a lassú hajókkal ez lehetetlen. Az út nem három hónapig, hanem legalább kilencig tart majd. Hol kerülhettek emiatt nehéz helyzetbe?

Hát ez itt a trükk! Minél gyorsabb vagy, annál jobban szívsz! Ha gyorsan leérsz a déli óceánokra, még elkapod a télutóját és a kora tavaszt. Nyilván a Dél-Atlanti és az Indiai-óceán keményebb lesz a Vendée Globe-on szokottaknál. Elvileg – hangsúlyozom elvileg – a Csendes-óceánnak és a Horn-foknak majd jónak kell lenni hozzánk. De hogy az előtte lévő rész rumlisnak tűnik, az tuti! Aztán ha jössz föl az Atlantin Európába, és nagyon jól mész, akkor a cél előtt még a februári Viszkája-öbölbe rohansz be. Az szintén nem egy túl kívánatos forgatókönyv! Tulajdonképpen, ha valaki biztonságra megy, akkor jobb, ha lelassul…

Az eddigi tapasztalatidból, például a Falmouthból Franciaországba átvitorlázásból lehet-e következtetéseket levonni az ellenfelek hajóiról vagy az ő vitorlástudásukról?

Nem igazán, mert ezen a meneten lehetett, sőt kellett motort használni. A falmouth-i parádé után adott időre oda kellett érnünk Les Sables d’Olonne-ba. Mivel végig nagyon gyenge szél fújt, motorozott is mindenki, ki többet, ki kevesebbet, vagyis nem volt az vitorlás verseny.

Van a mezőnyben még egy Tradewind 35-ös, olyan hajó, mit a tiéd. Méregetitek egymást?

Hát Kevin mondhatni belecsöppent ebbe a versenybe. A hajót a versenyt kitaláló vitorlázótól vette. Kevin elsősorban hegymászó, a Mount Everest ostromlója, de gondolta, hogy ebbe a kalandba is belevág. Rengeteget tanult, és azzal, hogy idejekorán ideszállíttatta a hajóját, a franciáktól rengeteg segítséget kapott. Nagyon jó alkat. Az a tipikus barátságos ausztrál, jóképű srác, jó a stílusa is. Amolyan helyi kedvenc lett. Hát, én nekiadtam az egyik viharvitorlámat, mert csak most kezd rájönni, mennyire nem felkészült a hajója. Szerszámokért mindig hozzám rohan, de nem én vagyok az egyetlen, mindenki segíti.

Itt nagyon jó a hangulat. Nem érzel olyat, hogy te ellenfél vagy. Mindenki segíti a másikat, a zöldkártyás akciókban is.

Vagytok páran tapasztalt földkerülők, de emellett többen is akadnak, akikért ti tapasztaltabbak aggódhatnak egy kicsit. Van olyan, aki nincs tisztába vele igazán, hogy mi vár rá?

Nagyon óvatosnak kell lenni, senkit nem szabad lebecsülni! De azért van, akiért aggódom. Például a finn Tapio ( Tapio Lehtinen, egy Asteria nevű Gaia 36-ossal) igen jól áll anyagilag, és elképesztő mennyiségű pénzt ölt a hajójába. A legszuperebb cuccai vannak, a teljes családja, fiai és a felesége dolgoznak a hajóján, de még francia melósokat is bérel. Ennek ellenére aggódom a hajója miatt, mert az olyan alacsony, szinte semmi oldalmagassága nincs. Egyszerűen nem látom, hogy mit csinál majd ott lenn délen! De reméljük, hogy minden rendben lesz!

Van egy-két olyan, hogy is mondjam … Például az észt Uku (Uku Randmaa, One and All, Rustler 36), akiről nagyon keveset tudunk, és ahhoz képest nem úgy tűnik, mintha sokat dolgozna a hajóján. Az oroszoknál (Igor Zaretskiy, Esmeralda, Endurance 35) nagyon komoly csapat van, csak tolmácsból van három… A hollandnak (Mark Slats, Ohpen Maverick, Rustler 36) nagyon komoly szponzora van. A pacák egy Ausztráliában született kétméteres ürge, szerintem van benne őslakos is, és nagyon jó fej. Evezős. Ő állította fel most fel a szóló evezős transzatlanti rekordot. Harminc nap alatt átevezett az óceánon! Az alapszakmája ács. Csinált egy hatalmas kormányevezőt. Azt felszereli és a szélcsendben kétcsomós sebességet ért el ezzel evezve, mint egy gondolával!

És az nem szabálytalan? Igaz, egy földkerülésen hagy csinálja! Majd rájön, hogy az erejét nem szabad pocsékolnia, amikor pihenhet…

Ő Falmouthból átjövet a legkevesebbet motorozta a mezőnyben, viszont van egy főállású menedzsere, aki egy másik hajóból diktálta neki az útirányt, de azt, is, hogy miként állítsa a vitorláit… Szörnyülködsz, de ő nyerte a versenyt. A gyenge szélben felhúzott egy hatalmas vitorlát (Code Zérót) és rendkívül gyors volt.

Szabad olyan vitorlát, például betekerhető Code 0-t használni, ami nem lehetett még a Suhailin?

Igen, ha nem tartalmaz különleges, modern anyagot. Arra hivatkoznak, hogy Robin Knox Johnstonnak bummal tekerve reffelhető grósza volt, így aztán engedik a furling használatát. Például Kevinnek az enyémhez hasonló Tradewind 36-osán három furleres vitorlája is van. Nekem csak a génuám feltekerős, a staysail és minden más elővitorlám hagyományos „stágreiteres”, vagyis drótra akasztott rendszerű, ahogy a Salammbón is volt.

Vannak kinn magyar vitorlázók a rajtnál?

Itt van velünk barátom Vili a Tengerész (Bartyik Vilmos), aki régóta és sokat segít nekem, és akinek a blogján keresztül majd folyamatosan kaphatnak tájékoztatást a versenyről és rólam. Itt van persze Fa Nándi is, aki otthon van Les Sables d’Olonne-ban. Ma meglátogatott a hajón és nagyon jót beszélgettünk. És itt van Szabó Zoli is a hajozas.hu-tól, aki nagyon segítőkész mindenben, összehozott a Helly Hansennel is, ami nagyon hasznos kapcsolat, mert a ruházkodásra már nem sok pénzem maradt.

István köszönöm, hogy időt szakítottál a beszélgetésre! Nem kívánok jó szelet, meg effélét, mert úgy lesz, ahogy lesz, de azt kívánom, hogy az utad úgy valósuljon meg, ahogy elképzelted, és minél több pillanatát élvezd! – Ruji

 

---

A versenyen István vasárnap elrajtolt, ahol a HAJOZAS.HU szerkesztősége egyedüli magyar hajós / vitorlás portálként a helyszínen követte napokig a felkészülését, és a rajt pillanatait.

---

Most mutatjuk Török Brigi 15 fotóját a rajtról, és hamarosan jövünk újabb érdekességekkel, képekkel: