Világkupa verseny – levezetés Enosimában

Furcsa, de az enosimai Világkupa verseny csak egy levezetés az előzőek után

Különösen az a 470-eseknek, akik az elmúlt hónapban egy kvalifikációs világbajnokságot is vitorláztak a preolimpiai regatta előtt. De a többi osztályban is a legnagyobb menőknek az olimpiai tesztverseny volt a fő esemény. Például az ott fölényesen diadalmaskodó Berecz Zsombornak, a nagyszerű bronzérmet elérő Érdi Márinak és a papírformának megfelelően helyt álló Vadnai Benjaminnak.

A mezőnyök létszáma a legtöbb osztályban nőtt a preolimpiai tesztversenyhez képest, amelyen igyekeztek betartani az egy nemzet – egy hajó elvet. Ugyanakkor több menő hazautazott, a Világkupán már nem vesz részt.

A Világkupa futamon az első napi eredményeiket nézve egyértelmű, hogy Mári és Zsombi is lazábban veszik ezt a versenyt. Az élsportban, pláne azon a csúcsszinten, ahol ők járnak, a rendkívül erős nemzetközi élmezőnyben a győzelemhez célzottan kell a főversenyre felkészülni és ott teljesíteni. Keményen hajtottak az előolimpiai tesztversenyre, koncentráltak és kiválóan produkáltak is a múlt héten. Ez a Világkupa jó alkalom a pálya, a helyszín kiismerésére, de amúgy az itt elért eredmény mellékes. Persze azért a harmadik napra mindketten összeszedték magukat és jöttek is előre a mezőnyben! A helyezésük az Éremfutam előtt már teljesen rendben van, éppen csak fenemód elkényeztettek minket a múlt héten.

Gyapjas Balázsra és Zsomborra már bőven ráférne a pihenő

A Gyapjas-testvérek a Világkupán

Nem csak azért, mert egy hónapja folyamatos hajtásban vannak, de a 470-es világbajnokságon nem sikerült elérniük az áhított olimpiai kvalifikációt, így komoly lelki teherrel kellett azonnalmég két, elsősorban a tapasztalatszerzést szolgáló világversenyt lenyomniuk. Ennek ellenére keményen odateszik magukat és a Viágkupán különösen az első napokban mutatták meg, hogy kiváló versenyzők és van lelkierejük. Komoly csapásokat álltak ki, és szépen állnak most talpra ebből.

Különösen örömteli, hogy a Világkupán a keményszeles második versenynapjukon jól mentek, megmutatva, hogy a gyenge szél mellett nagyon erősben is valóban jók. Ha sikerül javítani a középszeles sebességükön, akkor jó esélyük lehet elcsípni a tokiói jegyet jövőre Genovában.

Testvérharc

Vadnai Jonatán

A Világkupára megérkezett Vadnai Jonatán, és pihenten versenyezve szépen bemutatja, hogy milyen kemény olimpiai válogatózás vár a bátyjára Benjaminra. Futamban 3. helyet is produkálva összetettben a 16. helyen végzett az 51 hajós Laser Standard mezőnyben. Tizenöt hellyel előzte meg bátyját, aki csak az első két futamon ért célba az öccse előtt.

Vadnai Benjamin

A legfrissebb, a televízióban a napokban többször is látható H2O televíziós hajós magazinban Fejér Krisztián (Extrém Stúdió) remek riportot készített az egymást segítő és egymással ugyanakkor az olimpiai részvételért kemény harcot vívó testvérekről.

Vasárnap Medal Race követezik Bercz Zsombor és Érdi Mári részvételével

Berecz Zsombor

Berecz Zsombor az első két futamon és a tizediken ment gyengébbeket, de győzött is és hétszer végzett az első tízben. Zsombor tíz futam után az 5. helyről kezdi a vasárnapi Éremfutamot. A holland Nicholas Heiner már megnyerte a versenyt, az előnye behozhatatlan, de a dobogóra még felkapaszkodhat a magyar világbajnok.

Érdi Mári

Érdi Mári is az első napokon gyűjtötte be, a gyengébb eredményeit, ám az ötödik futamtól kezdve hetediknél rosszabb helyet nem produkált és ő is nyert egyszer. Ezzel összetettben a 4. helyre kapaszkodott fel, és az elért pontszámok alapján akár meg is nyerheti még a versenyt, bár ehhez nem csak az ő Éremfutamokban többnyire kiemelkedő teljesítménye lenne szükséges, hanem Emma Plasschaert (BEL) és Anne-Marie Rindom (DEN) komoly lemaradása is kellene.

A Világkupa verseny részletes eredményei ITT találhatók.

Ruji
Fotó: © Jesus Renedo és Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.