Óceáni vitorlás csúcsszezonban vagyunk

Október-novemberben pörög a versenyélet az óceánokon

Miközben az európai tavakon és általában az északi féltekén a tavi vitorlázók a hajóikat téliesítik, tehát az álmodozás és vízre vágyás hónapjai kezdődnek, addig az óceánokon, nyílt tengeri versenyeken ilyenkor pörög fel az élet. Az Atlanti-óceánon november-decemberben ideális az időjárás, a szélhelyzet akár a transzatlanti menetekhez – ilyenkor erős és megbízható passzátszél. Ugyanakkor a déli féltekén a nyár közeleg, tehát ilyenkor érdemes a déli óceánokon vitorlázni.

Ennek megfelelően elkezdődtek, zajlanak és rövidesen következnek a legfontosabb óceáni vitorlás események.

Clipper földkerülő: Úton a mezőny Cape Town felé

Punta del Estéből egy hete elrajtolt a Clipper Round the World Yacht Race mezőnye a második, Fokvárosig tartó szakaszára. Mivel az első szakasz két futamból állt, ez most a verseny harmadik futama.

Egyelőre szokatlanul békés és napos időben vitorláznak az Atlanti-óceán déli részén. A mezőny lényegében két csoportra oszlott. Az északabbra vitorlázók egy virtuális, pluszpontok megszerzését jelentő kapu (Scoring Gate) felé tartottak, a délebbre lévők meteotaktikailag többre értékelve a déli pozíciót ezt a pontszerzési lehetőséget kihagyták, sőt az északi csoportban is akadnak hajók, akik láthatóan meggondolták magukat. A csalogató plusz pont ugyanis a későbbiekben hátrányos pozícióval is járhat.

Clipper földkerülő_2. szakasz térkép a 6. napon

Jelenleg 2500-2700 tengeri mérföldnyire Fokvárostól féltávhoz közelednek. Egy alacsonnyomású időjárási rendszer északi oldalán vitorláznak, majd egy magasnyomású éri utol őket pár napig gyengébb szeleket hozva. Ezek az időjárási rendszerek most aránylag lassan mozognak, de az VOR70-esekhez és IMOCA 60-asokhoz képest lassú Clipper 70-esek nem képesek olyan sebességre, hogy egy adott időjárási rendszer kedvező szeleivel olyan messzire jussanak, mint a Vendée Globe vagy a Volvo Ocean Race (a jövőben csak Ocean Race) résztvevői.

Vagyis az, hogy az északi csoportban vitorlázó Imagine your Korea, Visit China Sanya és a Puta del Este közül kerül-e ki majd a szakaszgyőztes, vagy a délebbre vitorlázó Qingdao, Ha Long Bay Viet Nam és WTC Logistics vezette csoport választott jobb irányt eddig, majd csak az utolsó napokon a Jóreménység-fok közelében várható trükkös időjárási helyzetben derül ki.

Transat Jacques Vabre

Október 27-én a normandiai Le Havre elől három kategóriában – Class 40, Multi 50, IMOCA 60 – 59 hajón 118 vitorlázó vágott neki az Atlanti-óceánt átszelő versenytávnak. Különösen érdekes figyelni az IMOCA 60-asok versenyét. 29 ilyen hajó rajtolt, köztük több, a 2020-as Vendée Globe-ra épített különlegesség, spéci folileres újdonság. Ezek jelentősen különböznek a 2016-os versenyen megismert Dali-bajszos csodáktól, és még mennyire a régebbi hajóktól.

Persze nincs még ott a földkerülőre készülő összes új IMOCA 60-as. Például a Kápolnásnyéken a Pauger Carbon műhelyében éppen épülő hajó, amellyel majd Armel Tripon versenyez, majd csak januárban száll vízre Franciaországban, Nantes-ban.

Deaz újak közül ott van a versenyen például a Hugo Boss Alex Thomsonnal és Neal McDonalddal a fedélzetén vagy a Charal, amellyel Jérémie Beyou és Christopher Pratt versenyez.

A verseny honlapján az IMOCA 60-asok listáján most a Charal látszik az élen, ám ez csak egy viszonyítási ponthoz mért távolság alapján felállított rangsor. Már a verseny elején két eltérő stratégia rajzolódik ki, így a jelen sorrend később gyökeresen is változhat.

A mezőny egyik fele a Charallal az élen dél felé nyitott, La Coruna felé haladnak, míg a másik csoport, amelyben a Hugo Boss az éllovas, egyenesen nyugat felé tart. Az Azori-szigetek felett szinte álló magasnyomású rendszer, az Azori High jelenleg nagyon erős. Vagyis ennek az akadálynak a leküzdése a következő napok legfontosabb feladata, és nyilván a probléma megoldására alapvetően különböző stratégiák születtek. Ennek a hatását láthatjuk a mezőny korai szétválásában.

Francis Joyon újabb szóló és csapatos rekordmenetei

Francis Joyon – fotó: Martin Coudriet/Alea

A szoló földkerülés nagy öregje Francis Joyon október 19-én rajtolt el az IDEC trimaránnal a breton Port Louis-ból szóló rekordkísérletére, amelynek célja 8800 tengeri mérfölddel arrébb Mauritius-szegetén, az ottani Port Louis-nál lesz. A táv nagyjából három Route de Rhum menet hosszának felel meg. (a legutóbbi Route de Rhum versenyt Joyon nyerte.)

A mostani Mauritius Route csúcskísérlet során saját 10 éve vitorlázott 26 nap, 4 óra 13 perces menetidejét igyekszik túlszárnyalni. Ehhez november 14-én 13 óra 24 perc (UTC) előtt kell célba érnie. Ugyanezt a rekordot próbálta megdönteni 2014-ben Lionel Lemonchois, de Brazilia közelében felborult.

A Mauritius rekord az „IDEC Sport Asian Tour 2019-2020” nevű 27 ezer tengeri mérföldes kampány első eseménye. A folytatásban Francis Joyon a trimaránján már csapattal vitorlázva hajt további három sebességi rekord megdöntésére. 3975 tengeri mérföld Mauritiustól Ho Si Min városig Vietnámba, majd onnan 920 mérföldes sprint Hong Kongba. Ezután jön a harmadik, a nagy menet, a 13 ezer mérföldes Hong Kong – London menet, a Clipper Route. Ha minden jól sikerül az IDEC trimarán 2020 márciusában érkezik vissza Európába.

IDEC Sport – Fotó: Wanaii

Jelenleg Francis Joyon és csapata birtokolja a Jules Verny Trophy-t a Föld leggyorsabb körülvitorlázásáért (40 nap,23 óra, 30 perc). 2008 és 2016 között pedig övé volt a szólóvitorlás földkerülés leggyorsabb ideje is, amelyet Thomas Coville döntött meg.

Brest Atlantiques

November 3-án rajtol egy új, különleges verseny, amelyen a világ jelenleg leggyorsabb óceáni trimaránjai rajtolnak. Természetesen az IDEC és Francis Joyon nélkül, aki ugyebár éppen úton van, és nincs a résztvevők között a Spindrift sem. Ők továbbra is a földkerülő rekordra, a Jules Verne Trophy elhódítására törekszenek. A tavalyi menetük során megsérült hajót a Multiplast gyárban helyrehozták és továbbfejlesztették, hogy október-novemberben rajtra készen lesben állhassanak az ideális időjárás előrejelzésre várva.

A Brest Atlantiques pálya háromszög alakú és 14 ezer mérföld az Atlanti-óceánon. Rajt Brestnél, majd két pályajelet kerülnek a versenyzők, egyet Rio de Janeiro előtt, a másikat Cape Town közelében. Onnan tűz vissza Brestbe.

Négy kétfős csapat vesz részt a versenyen, akiket egy-egy médiamunkás is elkísér a hajók fedélzetén. Az Maxi Edmund de Rothchildot Franck Cammas és Charles Caudrelier vitorlázza. A Trimaran Macif hajósai Francois Gabart és Gwénolé Gahinet. A Sodebo Ultim 3-mal Thomas Coville és Jean-Luc Nélias rajtol, míg az Actual Leader csapatát Yves Le Bleves és Alex Pella alkotja.

Mini Transat második szakasz át az Atlantin

Az első szakaszról írtunk, de nem feledkezhetünk meg a Mini Transatról, amelynek résztvevői a Kanári-szigeteken, Gran Canarián várják a négy nap múlva, november 2-án következő rajtot, amikor nekivághatnak a második, Martinique-szigetére vezető 2700 tengeri mérföldes (5000 km) transzatlanti szakasznak.

A Mini Transat Proto kategória első helyen Axel Trehin kezdi a második szakaszt

A verseny szoros mind a szériahajók, mind a prototípus kategóriákban. A Protóknál például 26 percen belül ért célba az első három, de a széria éllovas előnye is csak másfél óra, ami egy az óceánt átszelő meneten nem számít soknak.

és a többi…

A hajozás.hu oldalain nyilván figyelemmel kísérjük ezeket az eseményeket, és ezekkel még nincs is vége a téli óceáni versenyszezonnak. Hiszen ott lesz például decemberben a hagyományos Rolex Sydney Hobart is…

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.