Felújították a magyar jégtörő flottát, 22 hajó áll rendelkezésre

A magyar kormány által biztosított pénzügyi forrásból 2017 óta folyamatosan zajlottak a javító munkálatok. A felújítás befejeződött, a flotta 22 hajója védekezésre kész.

2016-2017 telén rég nem látott méretű jeges árhullám vonult le a folyóinkon. A magyar jégtörő flotta hajói a Duna hazai szakaszán kívül Szerbiában is szolgálatot teljesítettek. A természet erői olyan mértékben igénybe vették az átlagosan 50 éve üzemelő hajóparkot, hogy indokolttá vált a teljes körű felújításuk.

A 2016-2017-es téli időszak nem csak a vízügyben dolgozó szakembereknek emlékezetes, de mindenkinek, aki saját szemével látta, vagy csak a híradók képein követte a jeges árhoz kapcsolódó védekezést – és a jég útját. A tartósan alacsonyon hőmérsékletnek köszönhetően a Dunán, a Tisza teljes magyarországi szakaszán, valamint mellékfolyóin jelentős mennyiségű jég képződött. A jeges árhullám biztonságos levezetése érdekében a jégtörő flotta Tokajtól Szegedig, valamint Szerbiában teljesített szolgálatot.  A néhol 40 cm vastag jégtáblákkal folytatott sikeres küzdelem ugyanakkor a több mint 40 év átlagéletkorú hajókon jelenős károkat idézett elő. Az embert és eszközt egyaránt próbára tevő időszak nyomatékosította a magyar jégtörők nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szerepét.

A javítási munkákra a Kormány 983.717.417,- Ft pénzügyi forrást biztosított. A felújításnak köszönhetően a hajóflotta a 2019-2020 évi jégtörési feladatok elvégzésére alkalmas.

A legnagyobb jeges áradást 1956 tavaszán szenvedte el az ország.  Az év januárjában -25°C-os rendkívüli hideget is mértek, a Duna Dunaföldvártól lefelé több száz kilométer hosszban teljes szélességben befagyott, helyenként pedig 11 m vastag, megbonthatatlan jégtorlaszok képződtek. Március 7-én hiába kezdték bombázni Érsekcsanádnál a jeget, pár nap múlva Baján átszakadt a gát, elöntve a város egy részét és alatta több ezer hektárnyi területet. Az 1956. évi pusztító jeges árvizet követően született a döntés arról, hogy a jégrombolás hatékonyságának növelése érdekében jégtörő hajókat kell alkalmazni.

Baja-Duna-Sugovica-Uszaly-Kikoto-Hajomalom-Jegtorohajo-Dronfoto-HAJOZASHU-Wesselenyi

Jégtörőhajók állomásoznak Baján, fotó © HAJOZAS.HU

A flotta kiépítése 1959-1988 között zajlott, így az utolsóként elkészült hajó építésekor az elsők már csaknem 30 évesek voltak. A hajók többsége a Balatonfüredi hajógyárban, egy az Óbudai hajógyárban, egy a Tiszalöki Hajójavító üzemben, 3 hajó pedig Arhangelszkben készült.

A külföldi és hazai tapasztalatok alapján a Balatonfüredi Hajógyárban épült „Jégtörő I” hajó alakja, manőverezési készsége és szerkezeti felépítése lehetővé tette, hogy ráfutásos módszerrel törje a jeget, vagyis maximális sebességgel ráfusson a jégre és a súlyával összeroppantsa.

Ha azonban már olyan vastag a jég, hogy ez a módszer nem vezet eredményre, akkor az úgynevezett „döngölővel”, vagyis speciális ellensúlyokkal felszerelt jégtörőkre van szükség, amelyek a dülöngélő mozgásukkal biztosítják, hogy ne szoruljanak a jégbe.

A jégtörő hajópark üzemeltetéséről szóló 24/2012. (V. 31.) BM utasítás alapján jelenleg 22 hajó szerepel a Vízügyi szolgálat állományában, ezek közül 8 döngölős.

A jégtörő hajókat a biztonság és a hatékonyság érdekében nem külön-külön, hanem csoportosan foglalkoztatják. Rendszerint 2-3 nagy és kicsi hajó dolgozik együtt, hogy szükség esetén segíteni, menteni tudják egymást. A Dunán 8 (köztük a legnagyobb hajó, a Széchenyi), a Tiszán 13, a Balatonon pedig 1 hajó vár bevetésre.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.