Vitorlázás

Samantha Davies – Initiatives Coeur – egy óriási szívet rajzolt a hajója nyomvonalával a VIszkája-öböl vízére a Vendée Globe célvonal elé
Nyilván nem, de a megérkezése előtti napon 16 órától kezdve hét óra alatt egy 20 x 16 tengeri mérföldes területre a nyomvonalával rajzolt szíve alapján megérdemelne – ezer más kitüntetés mellett – még egy tiszteletbeli Yachtakadémia Kupa győztes címet is. Én legalább is a szépemlékezetű adriai Yachtakadémia Kupa versenyen találkoztam olyan feladvánnyal, amikor a résztvevőknek Tibor kutyája nevét kellett a hajó gps-nyomvonalával a térképre írni. Folyó betűkkel, hogy Ludmilla…
Samantha Davies nem csak versenyzett ezen a Vendée Globe-on. Szponzorai (Initiatives, K-Line és VINCI Énergies) ugyanis az Initiatives Coeur facebook és instagram oldalának minden egyes követője után 1 Eurót adományoznak a szívsebészetet támogató egyesületnek (Mécénat Chirurgie Cardiaque), akik fejlődő országokból hoznak szívbeteg gyerekeket Franciaországba operációra.

Sam Davies köszönete verseny közben, amikor már 20 gyereknek gyűjtöttek pénzt. A szám azóta több, mint négyszeresére nőtt
Nyilván ezért is vitorlázta végig a távot, miután Fokvárosnál a hajójának javítása miatt az élmezőnyből ki kellett állnia versenyből. Nem az Atlanti-óceánon tért haza a megjavított IMOCA 60-assal, hanem végigvitorlázva a déli óceánokat a Vendée Globe pályán érlkezett ma vissza Les Sable d’Olonnes-ba. Így a mozgását, ha csak halványabb ikonnal is, de végig követhettük a verseny nyomkövető térképén.

Initiatives Coeur – a szív kezdeményezés
Samantha Davies – aki maga is egy hatéves fiú, Rouben édesanyja – csütörtök délután megérkezett a Viszkája-öbölbe, Les Sables d’Olonne elé. Nyilván reggel akart, nappali fényben megérkezni, hiszen akkor látványos és biztosan rengetegen várják. Az estét-éjszakát kihasználva viszont egy óriási, 20 x 16 mérföldes szívet rajzolt a nyomvonalával a térképre! (Csak a hajójának ikonjára kattintva rajzolódik ki jól láthatóan. A halvány, mindig látszó nyomvonalból a térkép 9 órás frissítésekor ugyanis eltűnt a szív ív java… )
Ezzel a szív rajzzal biztosan további gyerekéletek megmentéséhez kerített pénzt!
Ruji
Vendée Globe nyomkövető térkép ITT.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.