Itthon
A Balatoni Kör, Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó javaslatára, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 alkalmából fordult levélben azzal a kéréssel a magyar kormányhoz és az Alkotmánybírósághoz, hogy az erre megfelelő közjogi formában ismerjék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát. Erre az új-zélandi Urewera nemzeti park teremtett precedenst, mely a nyugati jogrendben az első eset volt egy ökoszisztéma elismerésére jogalanyként.
A kezdeményezők szerint már ebbe az irányba tett lépésnek számított a hazai jogalkotásban az önálló Balaton-törvény megszületése.
Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke az MTI-nek kifejtette, a Balaton-régió hiába természeti-gazdasági egység, közigazgatásilag három régióhoz, és három megyéhez tartozik a mai napig. Ezért tartják fontosnak, hogy élve a nyugati precedens által teremtett új lehetőséggel, jogi értelemben is megfogalmazódjon a Balaton térségének egysége, törvényi felhatalmazást adva egyebek közt az egységes természetvédelem, turizmus és gazdaság szervezéséhez, és erősítve a térségben élők identitástudatát.
Szőcs Géza az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a jogalanyi státusz elismerése szimbolikus üzenet lenne, az élő ökoszisztéma megbecsülését és hatékonyabb védelmét jelentené.
A státusz elnyerése egyebek mellett azt jelentené, hogy a Balaton ellen elkövetett “agresszió”, például a szennyezés, szigorúbb megítélés alá eshet és súlyosabb büntetést vonhat maga után. A tó érdekeit pedig a “gyámja”, egy grémium képviselné. A Balatoni Kör kezdeményezése arra is vonatkozik, hogy a jogalkotó állapítsa meg a megfelelő közjogi formulát a Balaton jogalannyá válásához – tette hozzá a miniszterelnöki főtanácsadó.
Fotó: Hajozas.hu
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.