Vitorlázás
Az elmúlt években, ha nem is nagy számban, de rendre akadt magyar csapat a klasszikus mediterrán offshore versenyen és a nagymúltú boden-tavi tókerülőn. A WIld Joe, Józsa Mártonnal és csapatával a fedélzeten rendre ott volt Saint Tropez-ben a Giraglia rajtjánál és volt néhány nagyszerű menetük. Király Zsolt és a Raffica Team pedig az elmúlt tizenhárom év tizenkét versenyéből nyolcat is az első helyen abszolvált az egytestű hajók között, amit 2009-ben megspékeltek azzal a bravúrral, hogy legyőzték a többtestűeket is.

Nem biztos, hogy Király Zsolték a Rafficával élvezték volna a nagyon kisszeles menetet, de ilyen szélben győzték le 2009-ben a katamaránokat is
A két verseny nagyon különböző stílusú regatta, de idén egyvalamiben pontosan egyeztek: a szélhiányban.
Július 16-án délben 144 hajó rajtolt el a hagyományos módon Saint Tropez öblében elhelyezett rajtvonalról. A verseny rendezősége a szél előrejelzések ismeretében a 243 tengeri mérföld hosszú Saint Tropez – Giraglia – Genova pályát eleve nagyjából 35 tengeri mérfölddel rövidítette azzal, hogy a hajóknak nem kellett a rajt után a part mentén nyugat-délnyugat felé haladva megkerülni a szokott zátonyt a Hyeres magasságában. Saint Tropez-től egyenesen a Giraglia Rock felé indultak. Ezzel lehetőséget kaptak a a lassabb hajók is, hogy a megszabott időlimiten belül célba érjenek Genovánál.

A Korzika északi végénél lévő Giraglia-szikla ugyanolyan nevezetes vitorlás pályajel, mint a brit Fastnet Rock
A mezőny csütörtökön délben rajtolt és a futam limitideje június 18-án szombaton reggel 10-kor volt. Eddigre 105 hajó érkezett meg a célvonalra.
Az élen mindvégig három százlábas Maxi küzdött egymással. Két Wallycento, a Magic Carpet és a Tango, illetve egy Don Jones Maxi az ARCA SGR. Az abszolút győzelmet végül Sir Lindsay Owen-Jones Wallycentója a Magic Carpet Cubed-ja szerezte meg. 1 nap, 10 óra és 17 perc alatt teljesítették a távot. Másodikként az ARCA, harmadiknak a Tango futott be.
Az IRC előnyszámítás szerint az abszolút 11. helyen befutó Ker 46 típusú Lisa R, Giovanni di Vinczenzo hajója lett a verseny győztese.
Jövőre jubileumi verseny, 70. Giraglia Kupa következik!
Összesen 238 hajó várta a június 17-én a délutáni rajtot. Közülük 167 csapat a hosszabb pályán vitorlázott a míg a lassabbak 71-en a szokott módon rövidebb körön mentek.
Az abszolút győzelmet a Bol d’Orhoz hasonlóan itt is egy Décision 35-ös nem-foiler katamarán szerezte meg. A Skinfit kormányosa az osztrák Fritz Trippolt. Egyébként mielőtt a Raffica a Balatonra került volna, egyszer ő is győzelemre vitte az idén harmincéves Liberát, még osztrák színekben BTV néven. Akkor beírta magát a verseny történetébe, mert az volt az első alkalom, hogy osztrák csapat meg tudta nyerni a Rund umot.

A Skinfit D35-ös

Ralph Schatz vezetésével 2. lett a Balatonon is ismert Orange Utan katamarán
Végül a leggyorsabb MR1 osztályon kívül a többieknek pályarövidítéssel ért véget a boden-tavi tókerülő. Így 4 hajó vitorlázott vissza a lindaui célvonalig, és 67-en futottak be a rövidített pályán, illetve 62-en a kis Kék Szalagon.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.