Itthon
A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányával szemben 2019 novemberében emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt. A segítségnyújtás elmulasztását nem állapította meg a bíróság.
„Nehéz felidéznem azt, ami aznap este történt. Szörnyű tragédia, amely rengeteg életet, annyi ártatlan áldozatot követelt. Folyamatosan üldöznek a tragédia emlékei. Ez az életem végéig el fog kísérni.” – mondta az utolsó szó jogán a Viking Sigyn 68 éves kapitánya a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a keddi ítélethirdetés előtt.
„A szörnyű balesetet végtelenül sajnálom. Együttérzek az elhunytak hozzátartozóival. Sajnálom, hogy ez a tragédia a részvételemmel együtt megtörtént.” – mondta Jurij C.
A vádlott nem járult hozzá, hogy képi vagy hangfelvétel készüljön róla – hívta fel a figyelmet Németh Leona bíró a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az ítélethirdetés előtt.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.