ILCA 6 VB 2024 – Érdi Mári már a szűkebb élmezőnyben van az összetett eredménylistán

Újabb ugrás előre

Már az ötödik futamon a csoportjában 2. helyen végzett, amivel jelentősen javított az összettt eredményén. Öt futam után az 5-6. helyre jött előre, ahol jelenleg pontazonossággal áll a norvég Line Flem Hoesttel. Ráadásul ezen az ötödik futamon az első három helyen állók, Rindom (DEN) , Olsson (SWE)  és Rose (USA) gyengébben mentek (28., 20., és 17. helyen futottak be), és kiesőt ment Karachaliu (POR) és Douglas (CAN) is, illetve Maud Jayet (SUI) sem remekelt, így Márinak nem csak helyezésben, de pontszámban is jelentősen javult a helyzete a világbajnokságon a papírforma szerinti fő ellenfeleihez képest.

Az argentin Mar del Plata vízein 45 nemzet 102 női laserese versenyez a Párizsi Olimpiai részvételhez fontos, az őszi hágai VB utáni második kvalifikációs világbajnokságon, ahol eldől az eddig még szabadon maradt indulási jogok sorsa. Az ILCA 6 osztályban (női Laser Radial) 43 nemzet vitorlázói indulhatnak majd a marsaille-i versenyeken. Eddig 28 indulási jog talált gazdára.

A verseny honlapja

Részletes eredménylista



















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.