Balaton
fotó © Vanik Zoltán Fotóriporter
Az új kormányhatározattal elindított program tartalmában bővült, és összesen 374,7 milliárd forintot biztosít a kiemelt turisztikai térség fejlesztésére 2017-2020 között – mondta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A csütörtöki kormányinfón elhangzottak szerint a kormány által ki-emelt turisztikai fejlesztési térségekben soha nem látott mértékű fejlesztések indulnak meg a közeljövőben. Stratégiai cél, hogy olyan beruházások létesüljenek, amelyek alkalmasak több száz kilométerről, akár főszezonon kívül is vonzani a hazai és külföldi látogatókat. A fő cél, hogy nőjön a vendégéjszakák száma, és a turisták a vidéket is fel- fedezzék. A Balaton az elsőként nevesített kiemelt turisztikai térség – hangsúlyozta Lázár János. Arra a kérdésünkre, hogy megyénkben konkrétan milyen beruházások indulnak el és mikorra várható a befejezésük, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól írásban kaptunk tájékoztatást.
Eszerint a Balatonnál az idén már a főszezonra 48 strand újulhat meg, amelyek minőségi szolgáltatásokkal, többgenerációs családokat ki- szolgáló infrastruktúrával gazdagodnak. Jelentősen fejlődik a kerékpáros infrastuktúra, amely elsősorban a Balatoni Brigakört érinti. Javul a Balaton vízminősége is, átfogó tóvédelmi program indul a Hévízi-tó gyógyvizének védelme érdekében. A tervek szerint megújul a Sió-csatorna is.
A közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 122 milliárd forint uniós pénzt fordítanak. Ehhez járul mintegy 18,2 milliárd forint hazai forrás. Az NFM-től kapott információk szerint megújul a balatoni hajóflotta, és kiemelt támogatásban részesíti a kormány az e-közlekedést mind a vízen, mind a kerékpáros közlekedésben.
A tervek szerint végre megvalósul a balatoni közlekedés összehangolása is. A programban szerepel még egyebek mellett a Lóczy-barlang látogatóbaráttá alakítása és tematikus élményparkok kialakítása.
Jelentős beruházások valósulnak meg Keszthelyen, Badacsonyban, Tihanyban, Hévízen, Balatonfüreden, Szigligeten, Csobáncon és Monoszlón. Fejlesztési forrásokhoz jutnak a lovasok, a vitorlások, a kenusok és a kerékpárosok, számíthatnak uniós pályázati pénzre a borászatok, a háztáji gazdaságok, a kézműves vállalkozások. Támogatásra számíthat a Kis-Balaton állat- és növényvilágának védelme is.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.