Balaton
Mindezt jól mutatja, hogy a településen működik a Balaton egyik legnagyobb kikötője. Balatonföldvár Város Önkormányzata ezért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy közelebb hozza a térségben kiránduló, pihenő, illetve az itt élő emberekhez a hajózás érdekes, ám máig kissé zárt világát. Így született meg az interaktív hajózástörténeti kiállítás és kilátó terve.
A város vezetése ehhez egy olyan területet jelölt ki, amely egyedi panorámája miatt vonzza a Balatonföldvárra látogató turistákat. Mi több, a kiépített Kelta túraútvonal egyik állomása is a közelben található.
Aki még nem járt a kilátóban mindenképpen ajánljuk.

Balatonföldvári Kilátó, Badacsony a távolban, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
Magassága 25 méter, így a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon Balatonakarattyától egészen Keszthelyig. Szép időben eddig is a Balaton egyik legszebb kilátó pontjának tartották a földvári magaspartot, a kilátóval kiegészülve különleges élményt nyújt.
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Kilátás Tihany felé, fantasztikus a panoráma, fotó © HAJOZAS.HU
Balatont és a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállítás 400 négyzetméteren. Terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal mutatják be a hajózást a kezdetektől napjainkig.
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

A csodálatos kiállító terem, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

A Balaton kikötői, információs tábla, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatoni hajómakettek, fotó © HAJOZAS.HU
A kávézóba sajnos csak a megváltott teljes árú belépőjeggyel lehet felmenni, ezt nem tartjuk praktikusnak, hiszen az állandoó kiállítást, valószínű sokszor nem kívánja megnézni az ember, de egy kávét a csodálatos panorámával rendelkező teraszon többször elfogyasztanánk. Van egy úgynevezett Kávézó bérlet amelyet 5000Ft-ért lehet megvásárolni és az 20 belépésre jogosít.
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Kávézó terasz, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Panoráma a kávézó teraszáról, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

A 25 méter magas kilátó a kávézó teraszáról, fotó © HAJOZAS.HU
A játszótér nyitva tartása a látogatóközpont nyitva tartásával megegyező.
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Játszótér a kilátó mellett, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Játszótér a kávézó teraszáról, fotó © HAJOZAS.HU

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
HOTELEK.HU – szállásfoglalás online

Balatonföldvári Kilátó, fotó © HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.