Külföld
Írtunk róla, hogy a szárazság miatt már különleges hajózási korlátozásokat kellett bevezetni. Az alacsony vízállás a normális esetben a tó- és folyómedrek mélyén rejtőző roncsokat és régészeti leleteket is feltárt. Az Associated Press szerint a Duna vízállása az elmúlt évszázad egyik legalacsonyabb szintjére került, miközben három hét alatt például Budapestnél másfél méterrel csökkent.
Közép-Szerbiában, többszáz kilométernyire a Fekete-tengertől, a Duna deltájától, Prahovo kikötőváros közelében (nagyjából a Belgrád – Bukarest vonal magasságában) tucatnyi hajóroncs bukkant fel az alacsony vízállásban. A Duna szintjének csökkenése miatt Prahovónál az általában 180 méter széles hajózási útvonal 100 méteresre csökkent. Jól láthatóvá váltak vagy akár teljesen szárazra kerültek azok a német hadihajó-roncsok, amelyek 1945-ben kerültek a Duna fenekére.

Német hadihajó roncsa Prahovónál a Dunában – Forrés: Marine Industry News
A „hajótemetőben” legalább 20 roncs fekszik, és sokban még mindig több tonna lőszer és robbanóanyag van. Veszélyt jelentenek a környéken a hajózásra és a halászokra egyaránt. A hajók egy részén még mindig megtalálhatók, felismerhetők a lőtornyok, parancsnoki hidak, árbóccsonkok. Mások többnyire elmerültek, beásódtak a laza homokpadokba.
A hajók a náci fekete-tengeri flottába tartoztak, és a háború végén a szovjet csapatok elől visszavonulva a Dunán igyekeztek Németország felé. De az előretörő Vörös Hadsereg gyorsabb volt.
A következő videóban Velimir Trajilovics, 74 éves helyi lakos beszél a roncsokról, „A német flottila nagy ökológiai kárt hagyott maga után, amely minket prahovói lakosokat évtizedek óta veszélyeztetnek.”
Márciusban a szerb kormány pályázatot írt ki a hajóroncsok kiemelésére, beleértve a lőszerek és robbanóanyagok eltávolítását. A művelet költségét a hírek szerint 29 millió euróra becsülték.
Ezen a nyáron számos más felfedezés is született az Európában és Észak-Amerikában tapasztalható tartós szárazságban. Spanyolországban a régészeket izgalomba hozta a guadalperali dolmen, a „spanyol Stonehenge”-nek nevezett 4-7 ezer évesre becsült őskori kőkör, amelyet általában egy gát vize merít el.

Amerikai Higgins partraszálló hajó roncsa a Lake Meadben. 1500 darab ilyen hajót használtak az amerikaiak a D-napon a második világháborúbana normandiai partraszáláskor
Az Egyesült Államokban pedig a Mead-tó, az ország legnagyobb víztározójának alacsony vízállása miatt a hatóságok május eleje óta számos emberi csontvázat fedeztek fel. Csónakokat is feltártak, köztük egy elsüllyedt, második világháborús partaraszálló hajót. Ugyanakkor 113 millió évesre becsült dinoszaurusznyomokat tártak fel a texasi Dinosaur Valley State Parkban a súlyos aszályban kiszáradt folyómederben.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.