1,8 milliárdból kompösszeköttetés létesül Neszmély és Dunaradvány között

Két éven belül személyforgalmat lehetővé tévő kompösszekötettéssel új határátkelő létesül Magyarország és Szlovákia között, a Komárom-Esztergom megyei Neszmélyt és a felvidéki Dunaradványt összekötve.

Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta a projektet bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Dunaradványban, hogy a két ország kormánya 2014-ben állapodott meg a határátkelők számának növeléséről.

A 677 kilométeres határszakaszon jelenleg 33 helyen lehet átkelni, a ciklus végéig 6 új átkelő jön létre. A most megépülő komp 40 kilométeres kerülőt szüntet meg.

A közel 1,8 milliárd forintos beruházás 85 százalékát európai uniós forrásokból fedezik, a hiányzó 15 százalékot magyar és szlovák költségvetési forrásokból fedezik.

A kiviteli munkák 2020 elején kezdődhetnek meg – ismertette Katarína Mihaµová, a szlovák Mezőgazdasági Minisztérium Határmenti Együttműködési Programok főosztályának igazgatója.

A beruházás során magyar és szlovák oldalon egyaránt kiépítik a kompkikötőhöz vezető útcsatlakozást, a kikötő fogadóépületét, valamint a rámpákat.

A part szlovák szakaszán 9, a magyar oldalon 28 parkolót hoznak létre. A becslések szerint naponta 600 személyautó veszi majd igénybe az új átkelési lehetőséget.

Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója elmondta, magyar részről a projekt vezetője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a komp beszerzéséért és üzemeltetéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felelős, a szlovák oldalon megvalósuló fejlesztéseket az Ister-Granum EGTC végzi el.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!