Itthon
1934-ben megszületett Európa legrégebbi és leghosszabb távú vitorlás tókerülő versenye, amelyen ma már közel hatszáz hajó szokott részt venni, így mezőnyében is Európa legnagyobb tókerülő versenye lett.
A Kékszalag nem csak hazánk, de Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza. Az első versenyt 1934-ben, 82 éve rendezték meg a Hungaria Yacht Club szervezésében.
1944-ben a háború frontja elérte Magyarországot, ezért törölték a hosszútávú túraversenyeket, így a Kékszalag elmaradt. Azonban a magyar vitorlázók elszánt versenyezni akarását mutatja, hogy a Kékszalag napjára a Hungária Yacht Club kiírta a Szent László Év vitorlásversenyt a Balatonfüred-Kereked-Zamárdi háromszögbe.
Július 8-án, egy héttel az országot ért legnagyobb amerikai légitámadás után 23 hajó versenyzett. Pedig a rajtot légiriadó miatt még halasztani is kellett!
A háborút követően 1947-ben rendeztek először újra Kékszalagot. Az első háború utáni versenyen nem nevezési díj volt, hanem a résztvevők kaptak a rendezőségtől egy-egy oldal szalonnát, segítendő a versenykedv felélesztését.
A tőkerülő verseny olykor több mint két napig tartott, ha éppen nem fújt jó szél. Ma a limitidő 48 óra, aki ennyi idő alatt nem teljesíti a távot, az már nem talál célvonalat Balatonfürednél.
2010-ben engedélyezték többtestű hajók (katamaránok, trimaránok) részvételét is, ami rekordszámú részvételt eredményezett. 2010-ben a 42. Kékszalagon 623 hajón, 9 nemzet 3115 versenyzője küzdött.
A hajó 1940 és 1989 között hét alkalommal diadalmaskodott. A második legeredményesebb hajó a LISA, hat győzelemmel.
A Tramontána kormányosa Kultsár Istvánné Gordon Evelyn volt. A Kékszalagon 2011-óta a legjobb női kormányos a róla elnevezett „Gordon Evelyn Díj” nyertese.
Józsa Márton, a Fifty-fifty kapitánya 7 óra 13 perc alatt hajózta körbe a Balatont.
A gyorsasági rekordot 1955-tól 57 évig a Nemere II tartotta, amely akkor Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt ment végig a légvonalban 155 km-es távon.
Zsinórban kilenc Kékszalagot nyert 2001 és 2009 között. 2010-ben – katamaránnal – negyedik lett, majd 2011-ben megszerezte tizedik, 2013-ban a tizenegyedik győzelmét, és a 2016-os évben a 48. Kékszalag futamot is megnyerte, így 12 x Kékszalag győztes.
Fotó: MTI / Turcsi Gábor
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.