18 tonna TNT robbant a világ legnagyobb hadihajója mellett

Tudniuk kellett, hogy bírja-e…

A számítógépes teszteredményeket ellenőrizte az Egyesült Államok haditengerészete, amikor esetleges háborús helyzetet imitálva 18.186 kg TNT felhasználásáva óriási vízi robbantást hajtottak végre a legújabb és legnagyobb egységük, a Gerald R. Ford repülőgép-anyahajó közelében.

A Florida partjaitól 81 tengeri mérföldnyire (160 km-re) végrehajtott robbantás hatására a parton egy 3,9-es fokozatú földrengésnek megfelelő nyomáshullámot mértek!

A világ legnagyobb hadihajója

A USS Gerald R. Ford építése 2005 augusztusában kezdődött, de a hajó még nincs teljes értékűen kész, amint a példa is mutatja, a tesztelése folyik. Az első küldetésére 2023-ban kerülhet sor.

Az első példánya annak a repülőgép-hordozó  típusnak, amely majd felválthatja a Nimitz-osztályú egységeket. A 100 ezer tonnás, 333 méter hosszú, a vízvonalánál 41, míg 76 méter magasan, a repülőfedélzeténél 78 méter széles hajó atom meghajtású. Tehát a hatósugara tulajdonképpen korlátlan. A csúcssebessége nem ismert, de bőven 30 csomó feletti.

A Gerald R. Ford építése eddig több, mint 13 ezer milliárd dollárba került. Viszont egy negyedrésszel kisebb legénység üzemelteti és a működtetési költségei is 25 százalékkal alacsonyabbak egy Nimitz-osztályú hordozónál. Ezzel a haditengerszet a számítások szerint a hajó ötven éves élettartama folyamán megtakarít 4 billió dollárt.

Éljen a környezetvédelem

A USS Gerald R. Ford tesztelésére végrehajtott tengeri robbantásról látványos képekkel beszámolt a világsajtó. Rosszalló megjegyzést ezúttal (eddig) nem nagyon találtam. Hiszen milyen lenyűgöző a technika csodája, hogy mit ki nem bír egy ilyen hadimonstrum!

Bár, ha manapság rálépek egy macska farkára, pláne, ha ezt szándékosan teszem, akkor megvetendő aljas állatkínzó besorolást kell kapjak a környezetemtől és az efféle eseteket a média is örömmel ragozza fényes példamutatásképpen. És meg is érdemlem a megvetést.

Az amerikai haditengerészet bizonyára e-mailben és a közösségi hálón is értesítette a párszáz négyzetkilométeres körzetben úszkáló élőlényeket a planktonoktól a cetekig, hogy húzzanak már arrébb, mert lesz egy kis robbantás. Amire érthető módon szükség van, hiszen másképp hogyan védené meg az USA szivárványosan sokrétű demokratikus értékeinket mondjuk Kína ellenében, ha úgy adódik!

A kis emberek sok kicsi tettel segíthetik a világ nagy ügyeit. Csak hinni kell benne! Én is szelektíven gyűjtöm a hulladékokat, vigyázok, szeretem az állatokat és lehet, hogy csatlakozni fogok a “ne használjunk műanyag szívószálat” akcióhoz. Mert sokat kell tennem, tennünk, hogy a fiúk megfelelően vigyázhassanak ránk.

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!