Azért ez vicces, lássuk be! – Eltűnt a kikötőből a szankcionált orosz yacht

Három hónap múlva vették észre a trükköt!

Nem kicsit kínos, hogy eltűnt egy orosz oligarcha (valójában, ha orosz és gazdag akkor oligarcha, ha más nemzetbeli, akkor szimplán milliárdos?…), pontosabban az üzbég Aliser Uszmanov egyik kisebb, az ukrajnai háborúval kapcsolatos szankciók keretében lefoglalt yachtja Horvátországból, a murter-szigeteki Betina Marinából.

Még kínosabb, hogy mindezt csak három hónap elteltével vették észre!

A 115 lábas, tehát 35 méter hosszú Sunseeker 1154 típusú Irina nevű yacht persze nem úgy tűnt el, huss, hogy egyszer csak hirtelen – vagy persze három hónap múlva – észlelték, hogy jé, ott keletkezett a marinában egy nagyobb üres vízfelület! A feltételezések szerint, valamikor egy éjszaka úgy lopták ki a hajót, hogy a helyére kötöttek egy másik ugyanolyat… Az Irina AIS adataiból az látszik, hogy jelenleg az Égei-tengeren, Törökországban, Didim kikötőjében, szankcióvédett helyen áll.

Az eltűnt Irina egy 35 méter hosszú Sunseeker 1154 típusú motoros yacht

„Még mindig vizsgáljuk a jacht eltűnésének körülményeit” – mondta Oleg Butković horvát közlekedési miniszter. „Mindannyian tudjuk, hogy máig tisztázatlan körülmények között tűnt el. Most meg fogjuk határozni, hogy ez hogyan történt, és hogy voltak-e hibák a rendszerben” – tette hozzá.

Na, ilyenkor biztos nem irigylem a minisztert, amikor komoly arccal oda kell állnia a mikrofonok elé higgadtan nyilatkozni, miközben az járhat a fejében, hogy Uramatyám hülyékkel vagyok körülvéve… Vagy nem olyan nagy ügy ez neki és komoly arccal, de röhög magában? Netán tudott róla, hiszen valljuk meg, láttunk már olyan politikust a megyétől az európai parlamentig bárhol.

A nyomozásban részt vesz a horvát titkosszolgálat és az államügyész is. A vizsgálatot felügyelő Tengerügyi Minisztérium államtitkára, Alen Gospocic szerint nincs biztonság a kikötőben. Gospocic sajtónyilatkozatában azt állítja, hogy a hatóságok a protokoll szerint léptek kapcsolatba a yacht tulajdonosával, miután a hajót lefoglalták és Betinába vitték, ahol kiemelték a vízből és szárazdokkba helyezték. Viszont senki nem volt kirendelve mellé, hogy vigyázzon a yachtra. “Több száz hajó van a kikötőben, és a kikötő parancsnoka nem tudja ellenőrizni, hogy melyik hajó van kikötve és melyik nincs.”

De, valójában honnan lopták ki Irinát?

Gospocic úr sajtónyilatkozatában akad egy pici ellentmondás. Aszerint a hajó szárazdokkban volt, kiemelve a partra. A tőle szó szerint idézett mondatában pedig kikötött hajóról beszél.

Szárazdokkban lévő hajót loptak el észrevétlenül? Azért az már igen durva, ha ott cserélték ki!

Mondjuk adriai marinában (kedvtelési célú hajók kikötőjében) éjszaka én még élő marinérót, vagyis a kikötői személyzet emberét a mólókon bóklászni soha nem láttam, de azért egy 35 méteres, 135 tonna súlyú hajót éjjel észrevétlenül bedaruzni és a helyére kivenni egy másikat, az nem egy talicska sóder kiborításával azonos művelet. Még október-novemberben a részben kihalt marinában sem az. Tehát a szárazdokkban kifejezés valószínűleg egy lelkes nagyvárosi szerkesztőségben csúszott be a hírbe. Csodálkozni nem kell rajta, hisz manapság a hírek így-úgy meghíznak, ha elkapja őket a fősodrat morálisan megvezetett pennája. Mert ha a szárazdokk dolog igaz lenne, akkor aztán végképp azonnal meg kell kezdeni az eset megfilmesítését!

A csúnya csaláson természetesen minden jóérzésű ember felháborodik és nem csak azok, akik komolyan hiszik, hogy yachtok lefoglalásával, sportolók kizárásával és esetleg Csajkovszkij művek kitiltásával döntő fordulat érhető el a háborúban. Vagy bármiben.

Szóval az ilyen gazembereket, akik kijátszották ezeket a rendelkezéseket el kell fogni és börtönbe kell vetni! Ebben egyetért minden tisztességes ember. Én, Ön, te, ti, mi mindannyian.

Na, és ha Pierce Brosnan volt az?

Amikor moziban egy film közben a sármos és szellemes mestertolvajnak drukkolunk és a katarzisunk fő eleme, hogy megússza, miközben a sok fafejű, akiket meglopott az orrát lógatva néz az üres horizontra, akkor hol a nagy erkölcsi érzékünk? Ha jóképű a tolvaj és ötletes, és főleg nem minket lop meg, akkor szeretjük? Sőt! Szeretnénk olyanok lenni?

Egyes facebookon keringő hírek szerint ráadásul Irinát annak rendje-módja szerint szépen hivatalosan kiléptették a horvát vizekről.

Ajaj, ezek szerint még Mark Wahlberg és mestercsempész csapata is benne volt a buliban!

Elvitték Irinát. De, a helyére állítottak egy ugyanolyat. Hol itt a haszon kérem?

Egy használt Sunseeker 115-ös jelenleg 6-8 millió dollár a használthajó piacon. Vastagon 2,5-3 milliárd forint! Nyerek egy lottóötöst és nem fussa rá!

Ennyit bele kellett fektetni az üzbég milliárdos-oligarcha-tolvajnak, aki megbízta a végrehajtókat? Hol itt az üzlet?

Persze az így Betina Marinába került yachtot nem lehet ott tartani szankciós eljárás keretében, mert az nem az Irina. Nyilván nem jelentkezhet érte a jogos tulajdonosa, mert a horvát börtönök ablakán is rács van. Azt végképp nem tudom, hogy ez a helyettesítő hajó, mint a bűntény fontos eszköze, vajon elkobozható-e. Az sem egy perc. Mire elkobozzák, a mestertolvaj ellop még hármat. Hát tudom, járok én moziba kérem!

Mellesleg mi van akkor, hogyha az Irina helyére csempészett Sunseeker 115-ös egy valahonnan lopott darab? Azt akkor ki kell adni az eredeti tulajdonosának, nem igaz?

És nem marad ott se Irina, se a Patyomkin-hajó. Csak a fene nagy blama!

Ruji

 

 

 

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!