HMS Victory – ahogy eddig sosem volt látható

Három évnyi felújítás után

Augusztus 24-én nyit újra a Portsmouth Historic Dockyard és a látogatók különleges új élményben részesülhetnek, mert a legendás sorhajó alulról is körbejárható lesz.

A három éven át tartó felújítás során kivágták és kiemelték a hajót tartó régi acélbölcső elemeit. Azokat immár különleges 15 cm átmérőjű rozsdamentes támasztó csövek helyettesítik. 134 darab ilyen rúd tartja a  260 éves hadihajót, ami lehetővé teszi, hogy a látogatók számára a hajó alatt is sétautakat alakítsanak ki.

Egy régi acél tartóelem kiemelése a hajó alól

A Victory-t a portsmouthi 2-es számú szárazdokkban (amely egyébként maga is 218 éves) tartják immár közel száz éve. Az új támasztók folyamatosan mérési adatokat is szolgáltatnak a 69 méter hosszú hajó állapotáról. A rudak állíthatók és hasonló erővel terhelik a hajótestet, mintha az a vízen úszna.

Az újszerűen kitámasztott hajó a tat, a kormánylap felől nézve

Andrew Baines a Nemzeti Haditengerészeti Múzeum projektigazgatója szerint az új támasztékokra nagy szükség volt a hajó épségének hosszútávú megőrzéséhez.

„A Victory lassanként összerogyott. Meg kellett javítanunk az alapokat és most hozzáférünk azokhoz az apró javításokhoz is, amelyekre égetően szüksége van a hajónak, hogy újabb 250 évig fogadhassa a látogatókat.”

A felújítást irányító Rob Hanway nagyon élvezte a szép munkát a legendás hajón. „Ahogy az elmúlt 18 hónapban eltávolítottuk a régi bölcső elemeit és beáramlott a napfény az egykor sötét helyekre a hajó alá az élmény felejthetetlen. Teljes egészében megláthattuk az öreglány lenyűgöző vonalait. Nagy öröm volt neki dolgozni.”

Az új tároló három éves kivitelezése a hajó húsz éve kezdődött, 40 millió fontos felújítására tette fel a koronát. Augusztus végétől a trafalgári csatában az angol flottát győzelemre vezető HMS Victory  még lenyűgözőbb élményt nyújthat a látogatóknak, mint eddig.

HMS Victory

A Victory 1900-ban még vízen és a portsmouthi szárazdokkban napjainkban

A 104 ágyús csathajót 1765-ben bocsátották vízre.  Leghíresebb csatájában 1805 október 21-én Horatio Nelson admirális zászlóshajója volt, amikor Trafalgárnál az angol flotta legyőzte Napóleon vízi erőit. A franciákat Pierre-Charles Villeneuve admirális vezette.

A trafalgári csatában, amely fontos szerepet játszott Napóleon későbbi legyőzésében Horatio Nelson halálos lövést kapott. A csata végére a Victory is súlyos sérüléseket szenvedve mozgásképtelenné vált és a HMS Neptune vontatta Gibraltárba. Nelson halála után Cuthbert Collingwood admirális irányította a brit erőket.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!