Az előzmény – Bizonyítani akartak

A tizenkilencedik század közepén az Egyesült Államok még nem volt a világ vezető nagyhatalma, se politikai, se gazdasági értelemben. Európában és NagyBritanniában az emberek nem sok figyelmet szenteltek a hatalmas országnak. Pedig Amerika rohamosan erősödött. Ipari teljesítménye már felvette a versenyt Európával, sőt sok területen le is hagyta az Óvilágot.

A vezető amerikai vállalkozókban ágaskodott az önérzet, és dühöngött a versenyszellem. Akadt, aki Angliában is tudta, hogy milyen változások mentek végbe az Újvilágban, és hogy Európának szüksége lenne az amerikai árucikkekre. Ezért Albert herceg, Viktória királynő férje, a május 1-én nyíló Nagy Kiállítás (a Great Exhibition tulajdonképpen az első világkiállítás volt) keretein belül amerikai vásárt is szervezett, elsősorban azzal a céllal, hogy a briteknek bemutassa az Egyesült Államokból, mint ipari háttérből beszerezhető mezőgazdasági újdonságokat. A lehetőség megmozgatta az amerikaiak fantáziáját, és jócskán készültek más, nem mezőgazdasági termékekkel is.

New York Yacht Club hat prominens tagja John Cox Stevens commodore vezetésével megbízta a harmincegy éves George Steerst, egy az angol jachtokat legyőzni képes schooner tervezésével és megépítésével. Steers az Amerikában használatos rendkívül gyors és fordulékony, ugyanakkor tengerálló pilothajók vonalaiból kiindulva tervezte meg az Americát, ám még kecsesebbre, könnyebbre formálta.

A hajó és az első találkozás brit yachttal

A schooner William Brown műhelyében készült, és 1851. május 3án bocsátották vízre. A hajótest 31 méter hosszú, és 7 méter széles volt, 3,5 métert merült. A hajó öszsúlya 170 tonna volt. Az America két árbocán összesen 5263 négyzetláb, azaz 489 négyzetméternyi vitorlát viselhetett. A vitorlázata egy nagy, baum nélküli, az orrsudárra húzott elővitorlából, egy orrvitorlából, és egy-egy gaffos nagyvitorlából állt. Szembeszökő volt, hogy árbocai markánsan, pontosan 14 foknyit dőltek hátrafelé.

Az amerikai brit követ hamar hírt adott az új schoonerről.  A Royal Yacht Squadron pedig meghívást küldött New Yorkba, amire Stevens commodore válaszában kifejezte készségét, hogy megmérkőzzön a legjobb brit hajókkal.

Az America schooner modellje

Az America 1851. június 21-én indult el Európa felé. Le Havre-ba hajóztak, majd onnan Angliába. Július 31-én érkeztek a Wight-szigetekhez. A Royal Yacht Squadron kikötője felé tartva hajnalban összefutottak a fogadásukra küldött, Lavrock nevű brit kutterrel. Az angol hajó eléjük állt, hogy a kikötőbe vezesse az amerikaiakat, de mindenki tudta, hogy itt versenyezni kell. A partról mintegy hétszáz kíváncsi brit figyelte a két hajót. Az America kétszáz yard hátrányból indulva könnyedén lehagyta ellenfelét. Amikor horgonyt vetett, a Lavrock csaknem fél mérfölddel hátrébb járt.

Stevens azt remélte, hogy párviadalokra hívva a briteket, a mérkőzésekre fogadásokat kötve keresi meg a vállalkozás, addigra már igen magas költségeit. Ám az angolok látva a hajót, és okulva a Lavrock esetéből minden versenytől elzárkóztak. Az amerikaiak heteken át gubbasztottak a kikötőben és nem jutottak semmire. hogy tízezer fontot ajánlott bármely angol jachtnak, ha az kiáll ellenük, és egy húsz–hetven mérföld hosszúságú pályán legyőzi az Americát. A felajánlott összeg egyébként az America építési költségének a duplája volt!

Hundred Guinea Cup – A Feneketlen Kanna színrelép

A nagy mérkőzés azonban nem maradhatott el. A Royal Yacht Squadron tagjai nem állták a szégyent és meghívták őket a szigetkerülő nyílt versenyre, amelyen az America mellett hét brit schooner és nyolc kutter állt rajthoz. A táv 53 mérföld volt, az óramutató járásával azonos irányban kellett megkerülni a Wight-szigetet. A verseny díja egy 27 hüvelyk magas 134 unciás ezüstkupa volt, amelyet „Hundred Guinea Cup“-nak neveztek, mivel készítői 1848-ban ennyit kértek érte.

Augusztus 22-én a versenyen Richard »Dick” Brown vezényelte tizennyolc fős legénység mellé a hajóra egy Robert Underwood nevű angol pilotot is felvettek, hogy a helyi zátonyokat biztosan elkerüljék. Érdekes adalék, hogy a tervező George Steers már nem volt a hajón. 18-án testvérével kiszállt és hazautazott, mert elege lett Stevensből, aki folyamatosan azzal zaklatta, hogy miként tűnhetett el a hajó rumkészlete a transzatlanti úton.

A futam

Délelőtt tíz órakor dördült el a rajtot jelző ágyúlövés. Az amerikai hajó hírére hatalmas érdeklődés övezte a versenyt. A vízen legalább száz hajón ültek nézők és a parti utakon is sátrakat állítottak fel a nagyszámú közönség kedvére.

A hajójók horgonyról indultak és az America legénysége veszkődött a legtovább a felszedéssel. Sokak szerint szándékosan, mert így a tizenöt brit ellenféltől nem zavartatva, tisztán rajtolhattak. A mérsékelt 11 csomós délnyugati szélben erősen hátradöntött árbocai miatt még rudakkal kitámasztott vitorlákkal bőszelező America gyorsan tudta le ellenfeleit és egy óra elteltével az első pályajelnél, a Normans Buoynál a Volante, a Freak, az Aurora és a Gipsy Queen mögött az ötödik helyen jártak.

A sziget keleti csücskénél több hajót is megelőztek. Az itt történteket máig is gyakran emlegetik. Sokan vádolták az amerikaiakat sportszerűtlenséggel, hiszen ezen a területen számos angol hajónál rövidebb úton vitorláztak. A helyzetet az okozta, hogy a britek két eltérő szövegezésű versenyutasítást adtak közzé. Az egyik szerint egyszerűen a szigetet kellett kerülni, míg a másik a Nab Light Vessel, vagyis a keletebbre horgonyzó jelzőhajó kerülését is előírta. Az amerikaiak az első változatból kaptak. Nem csak ők vitorláztak a rövidebb útvonalon, hanem több brit hajó ugyanígy tett.

Rövidesen cirkálni kellett és ebben a menetben az America megette az ellenfeleit. Másfél órával a rajt után már ők vezettek. Utoljára a kor egyik legjobb brit jachtját, a Michael Ratsey tervezte Aurora kuttert gyalogolták le.

Az America. Afotó a századforduló körül készült, amikor a hajó teste már fehérre festett volt

Nincs második

A sziget nyugati csücskénél, a Needlesnél az utolsó szakaszra fordulva már hatalmas előnnyel vezettek. Az ifjú Viktória királynő és férje a királyi jachtról itt figyelte a versenyt. A legenda szerint a királynő megkérdezte a jelzőmatrózt, látja-e a hajókat? Annak igenlő válaszára megkérdezte, ki vezet? Hallván, hogy az America, a másodikat tudakolta. „Nincs második, felség.” – érkezett az azóta szállóigévé lett lakonikus válasz.

Mint minden legenda, ez a történet is túlzó lehet. Az America a futam közben ugyan már hét mérfölddel is vezetett, ám az igazsághoz tartozik, hogy a cél közelében az egyre gyengülő hátszélben lelassult és így a legkisebb hajó, a 47 tonnás Aurora felzárkózott. Az America 20 óra 37 perckor futott a célba, az Aurora egyes források alapján nyolc, mások szerint huszonnégy perccel később érkezett. Ha akkoriban már alkalmaztak volna bármilyen előnyszámítást, azzal a győztes valószínűleg a brit hajó lett volna.

Befutottak még a Bachante és Eclipse kutterek bő órányival később, valamint már éjfél után a Brillant háromárbocos schooner. A többiek idejét nem jegyezték fel, hárman pedig feladták a versenyt.

Az angolok igazi úriemberekhez méltó módon, nagy pompával ünnepelték a győzteseket. Tűzijátékot rendeztek a tiszteletükre, és a Royal Yacht Squadron teljes tagsága, valamint hétezer néző köszöntötte az America hajósait. Augusztus 25-én pedig maga a királynő tett látogatást a fedélzeten.

A kupára felvésték az Americát, mint győztest. Utána, a nagy mondásnak megfelelően nem is szerepel második, csak a brit hajók nevei. Egyetlen kivétellel:érdekesség, hogy éppen a második helyen befutott Aurorát felejtették le a kupáról!

Ráadásnak egy augusztus 28-án rendezett negyvenmérföldes futamon legyőzték Robert Stephenson (a Rocket gőzmozdony tervezője) Titania nevű jachtját, amivel még ötszáz dollárt kasszíroztak. Az America győzelmeihez nagyban hozzájárult az is, hogy az amerikaiak már pamutból szabták a vitorlákat, ami sokkal jobban megfelelt a célnak, mint a britek által használt len.

Az America’s Cup

John Cox Stevens és a szindikátus nem lett a világraszóló győzelemtől érzelgős. A hajót tíz nappal a diadal után ott helyben eladták az ír Lord John de Blaquierenek ötezer fontért, vagyis huszonötezer dollárért. Megvonták az üzleti mérleget, és 1750 dollár haszonnal zártak. Fontolgatták, hogy a megnyert kupát beolvasztva anyagából emlékérmeket veretnek, ám ezt végül mégsem tették.

A Feneketlen Kanna – A legöregebb ma is élő sportkupa az America Kupája

A Hundred Guinea Cupot az angoloktól elnyerő szindikátus a díjat a New York Yacht Clubnak adományozta, és a hozzá csatolt adományozási szerződés – a Deed of Gift – előírta, hogy a kupa országok közötti baráti versenyzésben nyerhető el. Bár az America tulajdonosai e szándékukat már 1852-ben írásban rögzítették, maga a Feneketlen Kanna csak a szindikátus vezetője, John Cox Stevens halála után, 1857 július 8-án került a klubba. A New York Yacht Club tizennyolc levelet küldött, brit, kanadai, belga, holland és orosz kluboknak, amelyben a legszigorúbb fair play-en alapuló versenyre hívták a vitorlázókat.

Közbejött az amerikai polgárháború, így az első America’s Cup versenyre csak 1870-ben került sor. A brit Cambria ellen 17 amerikai hajó állt ki. Köztük volt a jó öreg America is. A britek tizedik helyen értek célba, az America negyedikként.