America’s Cup: Halasztás legalább öt nappal

Legkorábban március 10-én, szerdán lehet futam

Mivel Aucklandben a járványügyi korlátozásokat február 27-én szombaton délután a hatóságok ismét harmadik fokozatra emelték, és ez a helyzet legalább egy hétig így marad, ezért a 36. America’s Cup március 5-ére tervezett versenykezdete is halasztásra kerül.

Harmadik fokozat esetén az embereknek otthon kell maradniuk,  bezárják a könyvtárakat, múzeumokat, mozikat, étkezőhelyeket, sportcsarnokokat, uszodákat, játéktereket és piacokat. A döntés azt követően született, hogy egy 21 éves férfi fertőzöttként aktívan ment társaságba, nagy közösségekbe.

A versenyt mindenkép el akarják kezdeni a halasztást követően

A versenyt rendező America’s Cup Event cég elnöke Tina Symmans nyilatkozta: “Az ACE nevében sokszor elmondtam, hogy szeretnénk a verseny minél nagyobb részét akkor lebonyolítani, amikor csak 1. szintűek a korlátoztások, hogy a nézők minél közelebbről láthassák az eseményeket. Ezért a verseny megkezdését legalább március 10-ig, szerdáig elhalasztjuk, ezelőtt nem lehetnek futamok. Ugyanakkor az ACE felmentést kér az illetékes hatóságoktól arra, hogy akár 3. szintű korlátozások esetén is lehetősége legyen futamok lebonyolítására.

Az ACE a következő napokban továbbra is szorosan együttműködik az illetékes hatóságokkal, hogy mindig pontosan tisztában lehessünk a lehetőségekkel és ennek megfelelően naprakészen tervezhessük a verseny menetrendjét, biztosítva ugyanakor a szabályozási követelmények teljesülését.”

Vagyis a futamokat egyelőre halasztják, de ha nem enyhülnek a korlátozások, akkor is belátható időn belül szeretnék elkezdeni a párviadalt az Emirates Team New Zealand és a Luna Rossa Prada Pirelli között a 36. America’s Cupért.

A 36. America’s Cup zenéje

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!