Az RSM2 nyerte az 52. Kékszalagot

Az idei Kékszalagra 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először.

Az RSM2 katamarán péntek hajnalban 2 óra 52 perc 57 másodperckor ért célba az utóbbi tíz év leglassabb Kékszalagján.

Vándor Róbert: „2010 óta erre vártunk”

„Végig tudatosan vitorláztunk, megvolt a sebességünk, nem kockáztattunk, jó ritmusban voltunk a mezőnnyel, a széllel, a természettel, úgyhogy igazából jól kijött minden. Együtt, közösen értük el ezt az eredményt. Rengeteg munkánk van ebben a sikerben. Ezt a hajót három évvel ezelőtt hoztuk be. Ez már a harmadik katamaránunk 2010 óta. Nagyon sokat fejlesztettük ezt a hajót, mire ilyen tempót ki tudtunk belőle hozni, amire most szükség volt” – nyilatkozta Vándor Róbert, az RSM2 kormányosa a célba érkezés után. Hozzátette, hogy Balatonkenese után már érezték, hogy jó napjuk lehet.

„Kenesét ugye második helyen vettük, utána élre álltunk és ott éreztük már, hogy kezdtünk ellépni. Nyilván az még a verseny eleje, ott még az ember nem dőlhet hátra, de nagyon szép előnyt kovácsoltunk, a tihanyi átkelés után már szinte alig láttuk az üldözőbolyt. Ott már egész jó éreztük magunkat elállt a szél és mindenki utolért bennünket, így újra kezdődött minden. Nagy küzdelem volt a keszthelyi öbölben nagyon kevés széllel, ott szintén sikerült valahogy az élre kanyarodnunk és elsőként venni a bóját. Visszafelé volt még egy-két visszaesés, éreztük, hogy az északi part a jobb, oda többször, amint tudtunk visszafordultunk. A végén viszont éreztük, hogy át kell jönni délre. Igazából ritmusban voltunk a természettel, jól működött minden” – értékelt Vándor Róbert, aki hozzátette, hogy bár elfáradtak, de ha kellett volna, bírták volna még pár órán keresztül.

A győztes hajó legénységének további tagjai Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András voltak.

Gratulálunk az 52. Kékszalag Nagydíj győztesének!

A versenyről szóló teljes tudósításunk az alábbi cikkünkben olvasható:

Még rengeteg hajó versenyben van, őket ÉLŐben nézhetitek webkameráinkon:

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!