Elhunyt a vitorlák világának pápája, az olimpiai bajnok Lowell North

A cégalapító Lowell North 89 évesen távozott

A pamutvitorlás korból vezette át a vitorlás sportot a mai high tech szárnyak világába.

Ez talán túlzás, hiszen másoknak is jelentős szerepe volt a fejlődésben, de az biztos, hogy Lowell North tevékenysége és cége éllovas volt és az ma is a fejlesztésekben.

14 évesen édesapjával kezdett vitorlázni egy pamutvitorlás Starral. Mivel minden futamban utolsók lettek, a gyerek nekiállt átszabni a hajójuk grószát. Később légi és repüléstechnikai mérnökké képezte magát, és a tudását a vitorlázásban is kamatoztatta. Tudományos megközelítésével forradalmian megújította a vitorlakészítést. 1957-ben megalapította a North Sails-t.

Négyszer nyert világbajnokságot Star osztályban és 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnok lett.

Ismerősei, barátai „Pápa” néven becézték, nyilván azokért az eredményekért, amelyeket a versenyeken és a vitorlás iparban elért.

1984-ben vonult vissza a vitorlakészítéstől. Addigra a cége már az elsők közé tartozott a piacon. A sportágból persze nem szállt ki. Évekig versenyzett még Sleeper nevű hajójával és sokat hajózott a Csendes-óceánon. San Diegóban hunyt el.

Ruji


A NORTH SAILS a világ legnagyobb vitorlagyártója

1957-ben, San Diegoban alapította az eredetileg repüléstechnkai mérnökként dolgozó Lowell North, aki azonban maga is profi, olimpiai bajnok vitorlázó volt. A North Sails az alapítás óta a kimagasló teljesítmény, a műszaki innováció és a szakértői profizmus töretlen elkötelezettje. A North Sails globális értékesítési és szerviz hálózata 7 centralizált gyártóműhelyt, 159 értékesítési és szervizpontot, és több mint 1500 munkatársat foglal magába.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.