A Gyapjas-testvérek Világkupa 5. helyet értek el

Bíztató, nagyszerű eredmény az olimpiai kvalifikáció felé vezető úton

Gyapjas Balázs és Zsombor a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői életük eddigi legjobb teljesítményét nyújtva 5. helyen végeztek férfi 470-es osztályban a Hempel Miami World Cupon!

Az Éremfutamot az utolsó selejtezőfutam megnyerése után összetettben a 4. helyen kezdték. A dobogóra lépéshez az egyetlen ponttal előttük álló japán Icsino-Haszegava kettőst kellett volna legyőzni, ám ez nem sikerült. A kifejezetten gyenge, 6-8 csomós és gyengülő szélben közepesen rajtoltak a Medal Race-en, így a japánok végig előttük, ráadásul az élmezőnyben vitorláztak. A magyar kettős az élő közvetítésben látottak 6-8. helyen egyre inkább kockáztatni kényszerült, ami ebben a hektikus szélben ilyen kis pályán, ráadásul kis létszámú és erős mezőnyben csak nagy szerencsével fizethet. A selejtezőfutamokon számos alkalommal sikerült egy-egy gyengébb pozícióból a jó sebességüknek és okos taktikájuknak köszönhetően előre kapaszkodniuk, ám ugyanez most az Éremfutamon nem jött össze. Ráadásul az amerikai McNay-Hughes kettős megnyerte a Medal Race-t így az összetett listán egy ponttal megelőzte a magyar testvérpárt.

470-esben a 2018-as aarhusi világbajnokságon eddig 8 nemzet szerzett olimpiai indulási jogot. Közülük az olasz, a francia és a brit páros Gyapjasék mögött végzett a 6., 7. és 13. helyen!

Az Éremfutam közvetítése visszanézhető a You Tube-on ITT. A férfi 470 rajtja 1 óra 9 percnél.

A Világkupa 5. hely nagyszerű eredmény, Gyapjas Balázs és Zsombor első kiugró Világkupa sikere

A 2018 junior (U23) Európa-bajnoki ezüst és világbajnoki bronzérmet elért testvérek az elmúlt két évben folyamatosan jutnak előre a felnőtt nemzetközi élmezőnyben is, és egyre biztosabban tartoznak a legjobbak közé. Tehát javuló az esélyük arra, hogy augusztus elején Japánban, az enoshimai világbajnokságon Berecz Zsombor (Finn) és Érdi Mári (Laser Radial) után  férfi 470-es osztályban is megszerezzék az olimpiai indulási jogot.

Éremfutam győzelem Finn osztályban magyar Pata karbonárbóccal

Oskari Muhonen Pata árbóccal a Miami Világkupán

Finn osztályban a Medal Race-en a 22 éves Oskari Muhonen győzött, aki Antal Gábor műhelyében készült karbonárbóccal vitorlázik. Elsőségével az összetett listán négy helyet előre lépve ezzel ezüstérmet szerzett a világbajnoki arany (2017 Balatonföldvár) és ezüstérmes (2018 Aarhus) svéd Max Salminen mögött.

A Pata karbonárbóc korábbi menője a Bambi becenévre hallgató horvát Kljakovic-Gaspic, aki három Európa-bajnoki címet is elért magyar árbóccal a Riói Olimpia után visszavonult. Úgy tűnik most a fiatal finn versenyző lép a nyomdokaiba, akinek az olimpiai részvételért még meg kell küzdeni az idei világbajnokságon az ott elérhető négy olimpiai rajtjogért. Ebben lesz a többi finnes mellett nagy ellenfele honfitársa a tapsztaltabb Tapio Nirkko is, akit egyébként ezen a Világkupán Oskari éppen a Medal Race megnyerésével előzött meg.

Ruji
Fotó: ©PEDRO MARTINEZ/SAILING ENERGY/WORLD SAILING
Részletes eredménylisták ITT

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!