IMOCA 60 – A Défi Azimut rajtjához közeledve színt vallott a PRB csapat Kevin Escoffier-vel kapcsolatban

Escoffier helyett Nicolas Lunven indul a Holcim PRB-vel a Vendée Globe-on

A szeptember 20-án kezdődő Défi Azimut versenyen nem rajtol a hajó, ám a június óta tartó hallgatás után most kiderült, hogy mit reagál a szponzor.

Az Ocean Race newporti megállójában történt a balhé, amely  most feltehetően Kevin Escoffier versenyzői karrierjének végét jelenti. AZ esetről részletes leírás nem jelent meg. Annyi került nyilvánosságra, hogy május 15-én Newportban, miután a Holcim PRB brazíliai árbóctörése után megérkezett és kész volt újra versenybe állni, egy éjszakai közös mulatozás során a The Fastnet Pub nevű mulatóban a 47 éves EÍscoffier elkövetett valamit az egyik fiatal Holcim PRB csapattag hölgy ellen. Hogy ez pontosan mi volt, azt nem lehet tudni, mindenesetre szexuális zaklatásként emlegetik az esetet. Ami persze igen tág fogalom.

A Holcim PRB még mindig Escoffier vezetésével május 21-én, hat nappal az eset után elrajtolt a transzatlanti menetre, majd miután második helyen bevitorláztak Aarhus kikötőjébe, Escoffier a hibáját mintegy elismerve június 5-én bejelentette, hogy a következőekben kiszáll a hajóról, és nem lesz ott a csapatban a hátralévő európai szakaszokon. Más nem hangzott el. Nem tudható, hogy például az áldozat tett-e panaszt és folyik-e ebből fakadó jogi eljárás a francia szólóvitorlázó ellen.

Vendée Globe esélyes volt

Kevin Escoffier a 2024 novemberében rajtoló Vendée Globe egyik esélyese lett volna az új Verdier-tervezésű foiler Holcim PRB-vel. Bár korábban nyert Transat JAcques VAbre versenyt és győztes csapat tagja volt Ocean Race földkerülőn, a neve igazán ismert akkor lett, amikor a 2020-21-es Vendée Globe-on a déli óceánra érve a hajója váratlanul kettétört és rendkívül gyorsan elsüllyedt. A mentőtutajban sodródó Escoffier-t végül végül 11 órával később versenyzőtársa Jean Le Cam találta meg az Indiai-óceánon. Az öreg, sok kalandot megélt PRB-vel Kevin a balesete előtt harmadik helyen vitorlázott a szóló földkerülőn, amikor a baj érte, vagyis a papírformánál jóval előrébb járt az akkori, már öreg, utólag foilerré alakított IMOCA 60-assal.

Az számára épített új IMOCA 60-as a Holcim PRB 2022-ben szállt vízre. Az Ocean Race-en az első négy szakasz után ők vezették az öthajós mezőnyt, ám az ötödik szakaszon Brazília partjai közelében eltört az árbócuk. E káresemény után talpra állva érkeztek meg Newportba és kapcsolódtak be újra a versenybe.

Escoffier kiszállása után a Holcim PRB skippere Benjamin Schwartz lett és a csapat a 2. helyen végzett az 11th Hour Racing mögött.

Ködös eset

Nem lehet tudni, hogy pontosan mit követett el Escoffier abban a newporti bárban, amint azt sem, hogy történt-e ellene feljelentés. Az ügyet a Francia Vitorlás Szövetség hozta nyilvánosságra. Az ügyről hallott szóbeszédek, illetve Escoffier bejelentésének hatására a szövetség elnöke Jean-Luc Denéchau “nyomozásba”, ami inkább nevezhető nyilatkozat sorozatnak. Az elnök nyilatkozta: “íNem hívtam fel Kevint, mert elnökként ez nem feladatom. Az én dolgom az általános érdekek védelme és biztonságos környezet biztosítása az a versenyengedélyes vitorlázóknak. Ha Escoffier viselkedése bizonyítást nyer, az nyilvánvalóan teljesen elfogadhatatlan, és akkor nincs helye a szövetségünkben.”

Denéchau elnök úr a francia Sportminisztériumhoz fordult és egyeztettek az ügyben, illetve bejelentette, hogy a Francia Vitorlás Szövetség fegyelmi eljárást kezdeményez.

A vizsgálat folyik, vagy meg sem kezdődött?

A francia Tip & Shaft vitorlás magazin megkeresésére a World Sailing, a nemzetközi vitorlás szövetség részéről David Graham főigazgató e-mailben a következő választ küldte: „Tisztában vagyunk a The Ocean Race Rhode Island-i megállója során történt incidenssel kapcsolatos vádakkal. Együttműködünk az érintett felekkel annak biztosítása érdekében, hogy az ügyet megfelelően és az azt megillető komolysággal kezeljék. Bár az incidensről egyelőre nem tudunk nyilatkozni, sportágunkban nem tolerálható az állítólagos viselkedés. A World Sailing teljes szívvel elkötelezett amellett, hogy sportágunk mindenki számára biztonságos és barátságos környezetet biztosítson, és minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy teljesítsük ezt a kötelezettségvállalást.”

Megpróbálom magyarra, hétköznapi, értelmes emberi nyelvre lefordítani, lehántva róla a forró kását kerülgető diplomatikusnak szánt rétegeket. Szerintem röviden ezt mondta a főigazgató úr: “Hallotunk az esetről, bizonyítékról nem tudunk. Meg kell vizsgálni, mert ha bármilyen mértékben is sérti az általunk meghirdetett fontos elveket, akkor majd mi is beszállunk, a már biztos bűnös elvi ütlegelésébe.”

Fegyelmi még nem volt

Escoffier ügyvédje kérte a Francia Vitorlás Szövetséget, hogy mielőbb folytassák le a fegyelmi eljárást, hogy ügyfele megvédhesse magát. Az ügyvéd nyilván nem akart részletekről beszélni a sajtónak, azt mondta, hogy az érveiket az eljárásra tartogatják. Escoffier sem kívánt ennél többet mondani.

A Tip & Shaft kérdésére Escoffie kifejtette: “már csak az ügy összes szereplője iránti tiszteletből is egy ilyen esetnél úgy gondolom, hogy nem kell a sajtón keresztül elmondanom a tanúvallomásomat, vagy a tényeket magyaráznom. Ezeket megtartom a sportintézményeknek, amikor megkérdeznek.” Arra a kérdésre, hogy az incidenst egymás között megoldották-e, Escoffier így válaszolt: “Többféle megoldás létezik az ilyen típusú ügyek által keltett indulatok elsimítására. Először is személyesen, egymás közt, és ez megtörtént Newportban és Aarhusban. Vagy igénybe vehetjük az intézmények segítségét. Az első megoldást megtettük, de ma már nagy a média nyomása is arra, hogy az intézmények is tanulmányozzák. Én számukra is elérhető leszek.”

Kevin Escoffier Jean Le Cam társaságában megmenekülése után. Az Indiai-óceánt megúszta, a bővérűséget nem, a karrierjének Newportban lett vége

A szponzorok eddig hallgattak

A Holcim PRB június óta semmilyen véleményt nem nyilvánított az ügyben. Most viszont megszólaltak, bejelentve, hogy a Vendée Globe-on Nicolas Lunven indul a Holcim PRB-vel. A Défi Azimutzon nem vesznek részt, de a hajó kikötők közötti mozgatásában és az őszi Transat Jacques Vabre versenyen a holland Rosalin Kuiper lesz Lunven társa.

Az ügy hivatalosan nincs lezárva, sőt semmilyen hivatalos döntés nem sztületett, vizsgálat nem volt. De Kevin Escoffier sportkarrierjének vége.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!