Vitorlázás
Ez a kijelentés meglepő lehet, de a Balatonon valamivel több, mint száz a múlt század harmincas-negyvenes éveiben fából és vasból épült vitorlás található és nagy többségük aktív résztvevője a balatoni vitorlás eseményeknek is. Ha ehhez még hozzávesszük az elmúlt években skandináv és germán vizekről behozott néhány fahajót, valamint a nyolcvanas évek óta készített műanyagtestű replikákat is, akkor a klasszikusok száma már bőven másfél száz felett van! A kép pedig akkor lesz teljes, ha számba vesszük az ide sorolható néhány, a klasszikus cirkáló elvek továbbfejlesztésével a kilencvenes évek óta készített, ám a formát híven őrző modern és gyönyörű Pauger 70-est, vagyis Hetvenes Cirkálót is.

A Parti Szél Ötvenes Cirkáló – Fináczy György hajója – Fotó: Cserta Gábor
Az 1930-as, 40-es években egész Európában talán a Balatonon fejlődött a leginkább lendületesen a vitorlás sport. A Balatonfüredi Hajógyár akkoriban világszínvonalú hajókat gyártott, és az erősödő polgárság rengeteg energiát és pénzt fordított a vitorlás sport fejlesztésére. Kevesen tudják, de nálunk, a Balatonon rendezték meg a sportág történetének első Európa-bajnokságát. Olyan egyedi versenyek születtek nálunk először, mint a tókerülő Kékszalag, vagy a Csillagtúra, illetve különféle csúcsidők elérését célzó regatták, például a különleges tradícióit máig őrző Kenese-Keszthely rekordverseny.

Az első Kékszalag tókerülő verseny rajtja 1934-ben
Bár a második világháború végén nagyon sok szép hajó veszett oda a harcokban, sőt még több az emberi butaság és aljasság tobzódásakor, illetve a kisebb uszonyos sporthajókat (Balatoni dingi, O-Jolle, 22-es Versenyjolle, stb.) kiszorították a modern típusok, mégis a 15-ös Jolléktól a Hetvenötös Cirkálókig rengetegen élnek és virulnak ma is.
Számukra ezen a hétvégén, július 6-7-én Csopakon a Kereked Vitorlás Klub rendezésében kerül sor a 9. Kereked Klasszikus Kupa versenyre. A legszebb balatoni hajók, a klasszikus kategóriába sorolt 10 hajóosztály egységei vitorlázhatnak öt pályafutamot. Versenyezhetnek az Összevont Cirkálók, a 70-es, 50-es, 30-as, 22-es Cirkálók, az Európa 30-asok, a Dragonok, a 25-ös és 15-ös jollék, valamint Folkboatok.

A Hadúr Európa 30-as – Fotó: Cserta Gábor
Ezek a hajók egy százévvel ezelőtti világ vitorlásainak közvetlen leszármazottai. Ilyen formákat, vonalakat akkor terveztek, amikor a hajóépítés alapanyaga a mai modern műanyagoknál nehezebb fa, a vas és az aluminium volt, ezért a tőkesúlyos yachtoknál még nem kísérleteztek siklótestek kialakításával. Akkoriban kecsesen hosszú és keskeny testeket építettek, amelyeken a vízvonal már enyhe dőlésekor is lényegesen meghosszabbodik, lehetővé téve az úszósebesség növelését és a kiváló cirkálóteljesítményt.
A klasszikus formájú hajók látványa és a velük való vitorlázás egyaránt különleges, semmivel össze nem hasonlítható élmény. Olykor ugyan napjaink modern anyagait és felszereléseit is használva, némi plusz kényelmet is hozzá adva, de részesei lehetünk a múltnak, az egykori balatoni vitorlás hangulatnak, érezve a folyamatosságot és élvezve a szépségét. Megbizonyosodhatunk arról, hogy ami csodálatos volt régen, ma is az.

A Tabu 40-es Cirkáló – Kollár Lajos, az MVSz elnökének hajója
A történelem ugyebár az, amit az eseményekről mondtak és leírtak, ami ebből fennmaradt és olykor célzottan szerkesztve vagy megmagyarázva a nyakunkba öntenek jószándékú és számító, a valóságot kutató vagy éppen csúsztató történészek, újságírók és visszaemlékezők. Tehát lehet igaz és lehet teljesen hamis. Ám egy klasszikus cirkáló érdekei nem változnak. Ugyanúgy mozdul a pöffben, ugyanúgy billen a hullámokon, mint ahogy azt nagyapáink is tapasztalhatták, imádták és élvezték. Ez tehát valóban igaz történelem.
A rendezők célja az is, hogy a klasszikusokkal járó korabeli tempót, parti elegáns lazaságot, a társasági esemény tradicionális szépségét megidézzék. Persze nem jelmezekkel, hanem alapjában a stílussal. Így szombaton gálavacsora vár a résztvevőkre, amelyhez odaillő, színvonalas élőzene ad hátteret. Ha pedig valaki való élő kapcsolatot, folyamatosságot keres, egy hajó és tulajdonosainak közös vagy éppen egymástól eltávolodó viszontagságos történetére kiváncsi, annak érdemes lesz odafigyelnie a színpadon zajló felvezető beszélgetésre. A vendég, a megkérdezett az első Kékszalag győztes kormányos, a vitorlás fellendülést hozó harmincas években MVYSz elnök dr. Ugron Gábor unokája dr. Ugron Gáspár lesz, aki a legendás (a Bujtor-filmekből is ismert) gyönyörű Rabonbán II. 30-as Cirkáló mai tulajdonosa.
Ruji

Rabonbán II, fotó © HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.