Lillik Ákos nyerte a 2019-es, Fa Nándor által alapított Balatonkerülő Szóló Nagydíjat

Szombat reggel 10 órakor két hajóosztályban versenyző 21 résztvevővel elrajtolt az idei “egyszemélyes Kékszalag”, a Szóló Balatonkerülő Nagydíj

Az idei verseny egyik érdekessége volt, hogy a címvédő Varga Lajos ugyan versenyzett, de nem azzal a hajóval, amivel tavaly győzött. A 2018-as első helyezett Nelson Flottalízing Flaar 26RR típusú hajót ezúttal Lillik Ákos vitte, aki Lajos csapatának tagja, amikor nem egyszemélyes versenyen mennek. Varga Lajos pedig a Narvál nevű Pauger 26-ossal állt rajthoz.

A verseny gyenge szélben rajtolt, majd a tihanyi “cső” után kicsit erősödő északi, észak-nyugati szélben haladt a mezőny a keszthelyi bójáig, és onnan vissza a keleti-medence irányába. Az élmezőny éjjel teljesítette az utolsó szakaszokat és az első valamivel 2 óra után érkezett meg a csopaki célba. Reggelre mindenki megérkezett, 20 hajó futott be, 1 feladta a versenyt.

Ezen a versenyen minden résztvevő teljesítménye megsüvegelendő, ráadásul többen olyan hajókkal vitorláznak, amelyekkel nincs esélyük a győzelemre a gyorsabbak ellen. Őket a kihívás teljesítése, a szólóvitorlázás szépsége hajtja.

A versenyen szinte végig vezető Nelson Flottalízing ért célba elsőként Lillik Ákos kormányzásával.
Nagyon szoros versenyt vívott a második helyért a Fahajó 8M Pro-t vitorlázó Lukáts Csaba és a Pauger 26-osokkal versenyző Varga Lajos (Narvál) és Fazekas Gábor (Tantál). Az utolsó szakaszt még Lukáts Csaba kezdte a második helyen , de az éjszakai cirkálásban a két P-26-os megelőzte az inkább bőszélben gyors Fahajót. Gyenge szélben  nagyon kis időkülönbséggel értek célba. Előbb a számára ismeretlen hajóval versenyző Varga Lajos, majd Fazekas Gábor és egy perccel később Lukáts Csaba.

Befutó sorrend 8 m Open osztály:

1. Lillik Ákos – Nelson Flottalízing, Flaar 26 RR (16 óra 4 perc 54 másodperc)

2. Varga Lajos – Narvál, Pauger 8 (16 óra 40 perc 32 másodperc)

3. Fazekas Gábor – Tantál, P26 V3, (16 óra 50 perc 10 másodperc)

4. Lukáts Csaba – Fahajó, 8mPro (16 óra 51 perc 30 másodperc)

5. Huber Lél – Passion, Melges 24 (17 óra 31 perc 44 másodperc)

6. Juhász György – Kolibri, Flaar 26 (18 óra 31 perc 55 másodperc)

7. Fazekas László – Fazék, Flaar 26 Air (19 óra 3 perc 26 másodperc)

8. Dalos Attila – Fight Club, Code 8 (19 óra 11 perc 52 másodperc)

9. Makai Gábor – Code 8001, Code8  (19 óra 13 perc 45 másodperc)

10. Vajtai Vajk – Seascape 27 (19 óra 53 perc 14 másodperc)

11. Zolnai György – ZipCode, Code8 (20 óra 15 perc, 40 másodperc)

12. Matlaszkovszky Miklós – Márta Mária, Melges 24 (20 óra 33 perc 37 másodperc)

13. Kulcsár Viktor – Nostromo, 8mOD (20 óra 38 perc 35 másodperc)

14. Szamosi Viktor – DéliSzél, 8mOD (21 óra 1 perc 10 másodperc)

15. Kónya Balázs – 80ne, 8mOD (21 óra 6perc 32 másodperc)


Befutó sorrend 10 m Open osztály:

1. Lábady Balázs – Lábad X, X 33 (18 óra 58 perc 58 másodperc)

2. Soponyai Géza – Amazon, Nau Ten (19 óra 10 perc 14 másodperc)

3. Bíró Tamás – Nav-Igáció, Nau330 (20 óra 15 perc 10 másodperc)

4. Lacsny Gergely – Szent Ágota, Nau311 (20 óra 35 perc 15 másodperc)

5. Schwarcz Ferenc Ákos – Predator, Nau330 (21 óra 57 perc 1 másodperc)

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!