Ma utazik a magyar csapat Gran Canariára az SSL Gold Cup döntőre

Egy év halasztás után kerül sor a döntőre

A Kanári-szigeteken a 32 közé jutásért folytatott selejtezőfutamokkal négy nappal ezelőtt elkezdődött a Star Sailors League Gold Cup döntője, amelyen a magyar csapat kiemeltként a következő fordulótól vesz részt.

A Star Sailors League Gold Cup versenysorozaton a rendezők 56 nemzet csapatait mozgatták meg. 2022 májusában a svájci Neuchatel-tavon több fordulóban lebonyolították a selejtező versenyeket és úgy tűnt minden készen áll ahhoz, hogy a tovább jutott és az erőviszonyok alapján előre kiemelt nemzetek (köztük a magyar), összesen 40 ország csapatai azév novemberében Bahreinben megmérkőzzenek.

Október 9-én a Start Sailors League kiadott egy közleményt, amelyben sajnálattal közlik, hogy a 2022. október 28. – november 20. közötti napokra Bahreinbe tervezett Star Sailors League Nations Gold Cup döntőt elhalasztják. Így is történt, és most új helyszínen, a Gran Canarián már zajlanak a futamok. A hajók legénységébe nem kerülhet külföldi versenyző.

A tervezett csoportbeosztások – változás lehetséges

Az SSL Gold Cup futamait SSL 47-es hajókkal, azaz minimálisan átalakított Russell Coutts 44-esekkel – tehát a magyar Pauger Carbon gyártotta hajókkal – futják a csapatok. A magyar csapat a legjobb 32 között szűll be a küzdelmekbe.

Berecz Zsombor korábban meghívottként részt vett már SSL Gold Cupon

Berecz Zsombor a Star Sailors League 2018-as döntőjén – Fotó: Marc Rouille

2018 decemberében, amikor még Star hajókkal futották a versenyt  kétszemélyes csapatok. Olimpiai ezüstérmes finnesünk, akit akkoriban a világbajnoki címének megszerzése után hívtak meg a döntőre. 2022-ben pedig, még a döntő halasztásának kihirdetése előtt a magyar csapat kapitányaként vitorlázott az előkészítő teszt eseményeken, ezt mondta az SSL Gold Cupról:

“Nekem az eddigi nagyhajós versenyzéseim közül ez életem legjobb vitorlázása, de szerintem bárkit megkérdezel a csapatunkban, ugyanezt mondaná. Maga az ötlet remek. Olyan profi vitorlás versenyzés, ahol egy nemzetért küzdve csakis az eredményességre hajtunk, nem kell kiszolgálni senkit. Niklaus úr olyan versenyt talált ki, amelyen részt venni nagy élmény.”

A magyar csapat a 2022. évi svájci selejtezőkön – Fotó: Martina Orsini

Majthényi Szabolcsot telefonon kérdeztem a versenyről

– Ma utazunk és csütörtökön lesz futam. Nagy felkészülés nincs a helyszínen, csak egy napunk van rá. Nem tudjuk hány órára kapunk hajót. Lehet, hogy csak két órányit edzhetünk, mert ott lesz vagy tizenhat csapat. Ebből nyolc olyan, akik a selejtezőt futják éppen, tehát talán csak a nyolc második körben beszállónak kell edzéslehetőség.

Az újonnan bejutókat sorsolják a nyolc kiemelt csapathoz, és négy csoportba osztva folyik majd a küzdelem a legjobb tizenhatba kerülésért, ahol majd újabb, magasabban rangsorolt, kiemelt nemzetek csatlakoznak a nyolc továbbjutóhoz?

– Most négy négyes csoportban kezdünk versenyezni. Nem tudjuk pontosan, még az is lehet, hogy mindent újra összesorsolnak, mert előfordulhat, hogy nem jön el mindenki. Vagyis az sem biztos, hogy a finnekkel leszünk egy csoportban, ahogy azt az előzetesen tervezett menetrend mutatja.

– Egyébként edzettetek a versenyre?

– Persze, edzettünk, de RC44-gyel nem volt lehetőségünk vitorlázni. Itthon kéthajós edzést csináltunk Nautic 311-esekkel.

– A Balatonon lévő egyetlen RC44-est nem lehet kölcsönbe megkapni erre a célra?

– Nem működik, sajnos felújítás alatt van. Mentünk vele korábban, ismerjük. Sajnos másként működött, mint a kint használatos hajók.

Más a szerelése, vagy a rövidebb tőkesúly miatt a menettulajdonságai mások?

– Minden más egy kicsit. Nem sokkal különbözik, de például nincs rajta spinnaker lehúzó, vagy a csörlők is máshogy vannak elhelyezve. Vagyis hiába gyakorolunk be vele egy manővert, azt a kinti hajón kicsit másképp kell végrehajtani. A menettulajdonságokban nincs lényeges eltérés.

Kikből áll a csapat?

Berecz Zsombor a kapitány. Mellette lesznek ketten a Wild Joe csapatából, Németh Áron és Adorján Csaba bowmannek és az egyik trimmernek. „Bubu” mellett a másik trimmer Lillik Ákos. A grószt Goszleth Marci állítja. A pitman, vagyis az árbócnál a köteleket kezeli (nagyhajókon itthon zongoristának nevezett pozícióban) Gyapjas Zsombor. A grinder vagyis központi csörlős Takácsy Levente. Az úgynevezett floater, aki össze-vissza mindenhol besegít, ahol kell, az Pufi, vagyis Tomai Balázs. Berecz Zsombi a taktikus és csapatkapitány. Ketten vagyunk kormányosok, Bakóczy Robi és én. Még nem tudjuk, hogy melyikünk fog kormányozni. Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy közülünk az egyik a tartalék.

2022-es archív csapatkép – balról: Németh Domonkos, Goszleth Marcell, Tomai Balázs, Érdi Mári, Majthényi Szabolcs, Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Gyapjas Balázs és Németh Áron – Fotó: Martina Orsini

– Hol lehet majd rólatok és a versenyről aktuális, friss infókat találni?

– Van saját facebook oldalunk: SSL Team Hungary.

– És itt a hajozas.hu-n is lesznek rólatok hírek. Jó utat! Csapjatok oda!

 









Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.