Németh Domonkos 5. helyen a Finn Silver Cupon
Érthetően kis mezőny
A franciaországi Cannet en Rousillon vízein tegnap elkezdődött a Finn dingi osztály U23 világbajnoksága a Silver Cup. Az eredetileg a felnőtt világbajnoksággal egy helyszínre tervezett junior vébét is el kellett halasztani a koronavírus járvány miatt. A halasztások után 2020-ban a Silver Cup lett az első jelentősebb nemzetközi versenye az olimpiai nehézsúlyú versenyzők osztályának.
A halasztás, az új, más versenytől elkülönülő helyszín és az utazási kockázatok fényében nem meglepő, hogy kisebb mezőny gyűlt csak össze, a szokásosnak körülbelül a harmada. Hat nemzet 12 hajója nevezett be az eseményre és az első napi három futamon közülük tizen szálltak vízre, köztük Németh Domonkos.
Három gyengeszeles, 5-8 csomós szelekben rendezett futam után összetettben kis előnnyel a kétszeres junior világbajnok finn Oskari Muhonen áll az eredménylista élén a német Nicolas Thierse és a francia Guillaume Boisard előtt. Németh Doma az 5.
A verseny honlapja: http://2020.finnsilvercup.org/