Halasztás után elrajtolt a Brest Atlantiques

A Viszkája-öbölbe várt és megérkezett 50-60 csomós szél miatt a tervezett november 3-i indulás helyett két nappal később vágott neki a jelenlegi legnagyobb és legnagyobb óceáni versenytrimaránok közül négy a 14 ezer tengeri mérföldes (26 ezer km) Brest – Rio de Janeiro – Cape Town pályának. Ez az első Brest Atlantiques, ilyen versenyt eddig nem rendeztek.

Az egy nappal korábban még viharos északnyugati szél a rajtra 28-30 csomósra gyengült – 40 csomós pöffökkel -, amelyben a négy trimarán a rajt után harminccsomós menetátlagokat produkált. A 32-23 méteres trimaránok két és fél mérföld hosszú rajtvonalról indultak a tőlük telhető óvatos menetben. Ahogy a szóló földkerülés rekordját  tartó Thomas Coville (Sodebo Ultime) fogalmazott, arra ügyelve, hogy “ne csináljak semmi őrültséget”, mindannyian reffelt grószokkal és betekert elővitorlákkal vitorlázva vágtak neki a távnak. A Finnisterre-fokig óvatosan vitorláznak a Viszkája-öböl hírhedten meredek hullámain, a gyeplőt ezután vetik igazán a lovak közé.

Négy-öt nap alatt az Egyenlítőnél lehetnek és egy hónap alatt teljesíthetik ezt a kis háromszög pályát… November 6-án délben az első három a rajt óta már több, mint 800 mérföldet megtéve az Azori-szigetek magasságába ért.

Érdemes megnézni a hajók fedélzetén a rajt után készült videókat. Halványan, de érzékeltetik milyen a világ egy ilyen száguldó szerkezeten 30 csomó (szél és sebesség egyaránt) felett:

Az Maxi Edmund de Rothschildot Franck Cammas és Charles Caudrelier vitorlázza. A Trimaran Macif hajósai Francois Gabart és Gwénolé Gahinet. A Sodebo Ultim 3-mal Thomas Coville és Jean-Luc Nélias rajtolt, míg az Actual Leader csapatát Yves Le Bleves és Alex Pella alkotja. Mindegyik hajón van egy-egy médiamunkás is, aki filmez és riportokat készít, de nem vehet részt semmilyen vitorlázó tevékenységben.

A nagy rajt utáni józanság a Macifnál csak egy óráig tartott. Ők kitekerték a J3-as fockot és a többieknél egy sorral kevésbé reffelt Edmond de Rothchild társaságában az első nap végén ők vitorláznak az élen.

A verseny honlapja nyomkövetős közvetítéssel ITT található.

Transat Jacques Vabre –  helycsere az élen

A három osztályban – IMOCA 60, Multi 50, Class 40 – versenyző mezőny elején járó két Multi 50-es mögött az elmúlt fél napban jelentőset változott az IMOCA 60 sorrend. Eddig, a passzátszélövezetben száguldva magabiztosan, lassan növekvő előnnyel vezetett a Charal vagyis Jeremie Beyou és Christopher Pratt, ám a doldrumsba, az egyenlítői zavart szelek zónájába érve kaptak egy nagy pofont az időjárástól. Óriási lavórba rohantak kedd este, és a sebességük tíz majd öt csomó alá esett, olykor teljesen meg is álltak.

Tőlük keletebbre vitorlázva az egy napja még 100 mérfölddel mögöttük vitorlázó Apivia, Charlie Dalin és Yann Eliés hajójának viszont a sebessége a gyengülő szelekben is legalább 10 csomó felett maradt, így ma reggel (november 6-án) 9 órakor már ők jártak előrébb 46 mérfölddel. Ráadásul még akad tőlük keletebbre gyorsabban haladó ellenfél. Az Apivia 1280 tengeri mérföldnyire van a céltól.

Az új éllovas az Apivia – Charlie Dalin és Yann Eliés kettőse

Persze a doldrums nem az a hely ahol akár egymás közelében vagy nyomában vitorlázóknak is ugyanaz a szél fújna. A helyzet bármikor újra gyökeresen változhat. Itt semmin nem szabad meglepődni.

A versenyből kiesett, tőkesúlyát vesztett Hugo Boss egyelőre nem jutott még messzire balasete színhelyétől. Alex Thomsonék terveik szerint a Zöldfoki-szigetekre tartanak pusztán a vízballasztjaikkal egyensúlyozva és a két foillal támasztva a hajót. 10 csomó körüli sebességre képesek az oldalra olykor 20 fokot is csúszkáló hatvanlábassal.

A Class 40 éllovas Ian Lipinski és Adrian Hardy kettőse félúton jár a Kanári és a Zöldfoki szigetek között, de két ellenfél is üldözi őket hozzájuk képest 80 mérföldön belül vitorlázva.

A verseny honlapján sűrűn frissülő a nyomkövető térkép ITT érhető el.

Ruji