Mini Transat – La Boulangére 2019

A francia Figaro sorozat mellett az óceáni szólóvitorlás versenyzés alapja és fő kiképzőbázisa a kis hat és fél méteres Mini 6.50 típus. A hajóosztály eseményei közül kiemelkedik a Bob Salmon ötlete alapján 1977 óta kétévente, ezúttal már huszonkettedik alkalommal induló transzatlanti regatta.

A verseny két szakaszból áll. Olykor a rajt és a célállomás, sőt a köztes kikötő is változik. Idén a rajt helye a francia atlanti La Rochelle, a köztes megálló 1350 tengeri mérföld megtétele után a Kanári-szigeteken Gran Canaria, míg a végcélt újabb 2700 mérföldes vitorlázás után Martinique szigetén Le Martinnál érik el az Atlanti-óceánt sikerrel átszelő versenyzők.

Magányos, kemény küzdelem

Részt venni egy Mini Transat 6,50 versenyen sok szempontból keményebb megmérettetés, mint egy Vendée Globe-on, mert itt a versenyzők még inkább magukra hagyatottak. A Mini Transat deklarált célja, hogy a résztvevők a legnehezebb helyzeteket is legyenek képesek önállóan megoldani.

Az 1995-ben győztes Yvan Bourgnon mondta a Mini Transatról: „Egyedül vagy az óceánon. Nincs állandó rádiókapcsolatod. Nem hívhatod fel a mamát. Ha kíváncsi vagy rá, mire vagy képes, erre a versenyre kell elmenned.”

A Mini Transaton a nyílt vízen bármilyen külső segítség igénybe vétele a versenyből való kizárást jelenti. A Vendée Globe-bal szemben ugyan ki lehet kötni egy kikötőben, és ott hajót javítani, ám ha a versenyző a javítás után folytatni szeretné a regattát, akkor a kikötőbe jutáshoz nem vehet igénybe segítséget. Sérült hajóval is képesnek kell lennie arra, hogy elérjen egy kikötőt. Ott aztán kaphat alkatrészt, segítséget, de nem vontathatják be a kikötőbe, a partot segítség nélkül kell elérnie.

A résztvevők persze nincsenek teljesen magukra hagyva az óceánon. Mindenkihez tartozik egy kísérő, mentőhajó. Nem egy-egy motoros résztvevőnként, hanem egy kísérő több versenyzőre is figyel. Amikor valaki kockázatos tevékenységbe kezd, például felmászik az árbocra megjavítani valamit, ezt bejelenti a kísérőjének, majd jelentkezik akkor is, ha végzett.

Elektronikus segítség kizárva

A fizikai magány mellett még komolyabb nehézség, hogy a versenyzők se elektronikus navigációs eszközt, se semmilyen számítógépes segítséget nem vihetnek magukkal. Amint telefont sem. Mivel csak egy VHF rádió lehet náluk, azzal csak néhány tíz mérföldnyire tudnak kapcsolatot teremteni, így nem kaphatnak instrukciókat semmilyen parti segítőtől. Nem készíthető útvonalterv és a rádión is maximum orvosi tanácsok fogadhatók.

A kétszeres Vandée Globe győztes Michel Desjoyeaux mondta 1991-es Mini Transaton elért 31. (!) helyére emlékezve: „Két héttel a rajt után egyedül találtam magam az óceánon. Nem tudtam hol vannak az ellenfeleim. Csak egy kis haszontalan VHF-rádiónk lehetett. Lelkileg nagyon nehéz volt. Versenyezni jöttem és egy kalandor helyzetébe kerültem, elvágva a világtól. Erre nem voltam felkészülve! Át kellett szelnem az Atlanti-óceánt és ez soha nem veszélytelen vállalkozás. Emberileg a transat részvétel ideális annak, aki egy csodálatos nagy kalandról álmodozik, és ráébreszti a valóságra azt, aki többet akar. Szinte elengedhetetlen egy jó óceáni vitorláskarrierhez.”
Thomas Coville 1997-ben 11. helyen végzett: „Eltörtem a kormányom, leszakítottam a spinnakert és ettől lehiggadtam a második szakaszra. Azt hiszem többet fejlődtem az első és a második etap között, mint rengeteg más versenyen. A egyedül lét? Nagyon élveztem. Sokkal jobban, mint gondoltam volna. A nehéz időben egyedül való vitorlázás az embereket búfelejtővé teszi. Legalábbis a megérkezés után az a benyomásod, hogy minden remekül ment.”

Két osztályban versenyeznek

A Mini 6.50-esek két osztályban versenyeznek a transzatlanti regattán : Proto és Széria hajók.

A Protók természetesen prototípusok, egyedi építésűek. Náluk a szabály kevéssé korlátozza a felhasználható anyagokat is. Ezért bizonyosan könnyebbek a széria, a sorozatgyártású hajóknál. A Széria osztályt a kisebb költségvetésű versenyzők érdekében vezették be. Olcsóbb anyagokból készülő, a protóknál csaknem háromszáz kilóval nehezebb üvegszálas poliészterből épülő hajók. Egy új típus úgy válhat a Mini Osztály által elfogadott szériává, ha ugyanabban a műhelyben már legalább tíz azonos darab elkészült, természetesen a Széria előírások szerinti anyagokból építve. Napjaink legsikeresebb szérihajóit Marc Lombard, Jean-Marie Finot és Pierre Rolland tervezték. Nagyon népszerű Széria típus például a Finot-féle Pogo 2.

Magyarok a Mini Transaton

A Mini Transat és a szólóvitorlázás növekvő népszerűségét és terjedését igazolja az is, hogy a kezdetekben szinte teljes francia túlsuly fokozatosan csökken. Eddig összesen 31 nemzet vitorlázói vettek részt a versenyen.

Magyar vitorlázónak eddig még nem sikerült szakaszt sem teljesteni a Mini Transaton. De erre mindeddig csak Méder Áronnak volt lehetősége, aki 2013-ban próbálta meg teljesíteni a transzatlanti kihívást. Ám a kemény atlanti viharok miatt többször halasztott, megszakított, majd újra rajtoltatott verseny első szakaszán néhány nap után, még jóval a Kanári-szigetek előtt, árboctörés miatt kiállni kényszerült.

Méder Áron 2013-ban a Mini Transaton

Két évvel ezelőtt Kovács Tamás nevét olvashattuk a benevezettek listáján, ám végül mégsem rajtolhatott. A kvalifikációs feltételeket ugyan teljesítette, de a hírek szerint a nevezési procedúrában adminisztrációs hibákat vétett, és a rendezőség nem járult hozzá a részvételéhez.

Egyre gyorsuló Minik

A Minik sebességi rekordjait nem jegyzi semmilyen szervezet, ám a verseny rendezői figyelik a teljesítményeket. Ugyancsak a tíz évvel ezelőtti versenyen az első szakaszon szeptember 18-n Bertrand Delesne 24 órás rekordja 273,1 tengeri mérföld volt, ami 11,4 csomós átlagsebességet jelent. Hat és fél méteres hajóval ez nagyon komoly menet.

A most rajtoló versenyen bizonyára akad majd olyan versenyző, aki újabb és sokkal gyorsabb rekordot futhat a passzátszéllel dél felé vágtatva, hiszen a Proto hajók között ezúttal már foilerek, vagyis szárnyas Minik is lesznek.

Honlap – Skipperek – Facebook