Balatonfüredi Borhetek! Augusztus 13 – Szeptember 3. között

Balatonfüred legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválját augusztus 13- szeptember 3. között rendezik meg a Tagore sétányon.

1932 óta minden év augusztusában rendezik meg a városban a Borheteket, amelyen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók. A három hétig tartó borünnep az ország leglátogatottabb és legnevesebb gasztronómiai fesztiváljainak egyike.

A híres hindu költő, Rabindranath Tagore nevét viselő, platán fákkal övezett sétányon a boros gazdák faházakból kínálják a térség jobbnál jobb borait. A palackozva és kimérve egyaránt kapható borok mellett finom falatok is várják az ide látogatókat, akik a balatoni térség legismertebb nedűit, az olaszrizlinget, a rizlingszilvánit, a traminit, a zweigeltet és a kihagyhatatlan muskotályt ízlelhetik meg.

Jó borok, egyedi hangulatú Tagore sétány és balatoni panoráma – a Borheteknek vitathatatlan nimbusza van.

A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz féle bor, köztük rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és persze a díjnyertes borok.

A borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak majd a Tagore sétányon. Augusztus 13-án a tervek szerint valamennyi borász kitelepül, a kereskedők néhány nappal később kezdik el az árusítást.

A Fina világbajnokság helyszínét elkerítő kerítést a masters versenyek lebonyolítása után eltávolítják, a versenyek alatt árusító helyi borászok konténereit pedig elszállítják, a többi elhelyezéséről még zajlanak az egyeztetések, az önkormányzat igyekszik a legkulturáltabb megoldást megtalálni.

Az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja, ezúttal a Hudák Pince, a további sorrendet a szokás szerint sorsolás alapján döntik el. Ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel.

Csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 6-10 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek, idén sem lesz egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 250 forinttól akár 600 forintba is kerülhet.

FOGLALJ SZÁLLÁST ONLINE >>>

Szinte minden nap lesz koncert is a Kisfaludy Színpadon a Borhetek rendezvénysorozat koncertjeire a belépés ingyenes.

  • AUGUSZTUS 13. VASÁRNAP
    18.00 Balatonfüred Néptánc Együttes műsora
    18.30 Megnyitó ünnepség, borlovagrendi avatás
  • AUGUSZTUS 16. SZERDA
    20.00 Kis-Bakony Táncegyüttes és a Ciprusról érkezett Orak Culture Art and Education Center-North Cyprus
  • AUGUSZTUS 17. CSÜTÖRTÖK
    20.00 Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara koncert
  • AUGUSZTUS 18. PÉNTEK
    18.00 Jelasity Péter-Barta Zsolt Duó koncert
    20.00 Zorán koncert (Gyógy tér)
  • AUGUSZTUS 19. SZOMBAT
    18.00 Gerence Hagyományőrző Néptánc Együttes műsora
    21.00 Zoób Katti divatbemutató a Gyógy téren
  • AUGUSZTUS 20. VASÁRNAP
    10.30 Térzene
    11.00 Városi ünnepség
    22.00 Tűzijáték
    22.30 Suba Attila and The SoulFool Band koncert utcabállal
  • AUGUSZTUS 23. SZERDA
    20.00 Török Ádám és a Mini koncert
  • AUGUSZTUS 24. CSÜTÖRTÖK
    17.30 Németh Kyra Smallchestra koncert
    20.00 Soul Surge koncert
  • AUGUSZTUS 25. PÉNTEK
    20.30 PG csoport koncert
  • AUGUSZTUS 26. SZOMBAT
    17.30 Vollhorn Kürtegyüttes, – Filmzene a parton koncert
    20.00 The Lukies koncert
  • AUGUSZTUS 27. VASÁRNAP
    20.00 Créme de la Pop koncert
  • AUGUSZTUS 30. SZERDA
    20.00 Dávid Roland koncert
  • AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK
    20.00 Aurevoir koncert
  • SZEPTEMBER 1. PÉNTEK
    20.00 Treff koncert
  • SZEPTEMBER 2. SZOMBAT
    20.00 Maszkura és a Tücsökraj koncert
  • SZEPTEMBER 3. VASÁRNAP
    17.00 Sellő Tánccsoport
    18.00 Balatonfüred és környéke népdalköreinek bemutatkozása

FOGLALJ SZÁLLÁST ONLINE >>>

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!