Félt a tengertől, mert nem tudott úszni

70 éves korában otthonában, augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka váratlanul távozott a vizek és hajók avatott fényképésze. Ha valaki bárhol a világon a lakásában egyszer is kitett a falra egy vitorlás hajót ábrázoló fotót, akkor azt jó eséllyel Carlo Borlenghi készítette.

Carlo Borlenghi

A hetvenes évek végén a Comói-tavon dingikkel vitorlázó barátait kezdte fotózni, majd 1979-ben hajózott ki először a tengerre, hogy az alassiói regattákról tudósítson.

Nem tudott úszni! Ezért félt a tengertől. Ő mesélte tizenöt évvel ezelőtt az első tengeri fotózásáról: „Viharos volt a tenger. Aggódtam, de ugyanakkor nagyon izgatott is voltam, és lenyűgöztek a magas hullámok. Úgy hiszem, a fényképeimen másképp sikerül kiemelnem a tengert, mint más fotósoknak, pontosan azért, mert félek tőle.”

Az olasz Azzurra 1983-as America’s Cup kampánya tette világhírűvé, de Európában, és különösen a hazájában már korábban elismerték. A kép amivel feltűnt az 1980-as Alassio Kupán készült, a hátszélben spinnakkerrel éppen luvba felboruló Brava nevű hajót ábrázolta.

Carlo Borlenghi a világ egyik leghíresebb vitorlás fotósa lett

A Bravaról készített kép megjelenés óta eltelt közel öt évtized alatt Carlo kapcsolata a tengerrel egyre bensőségesebbé vált: „Tudatában vagyok a korlátaimnak, tudván, hogy nem eshetek a vízbe. De a dolog nem is olyan furcsa, sok olyan vitorlázót ismertem, akik nem tudnak úszni; közöttük nagyon jók és híresek is vannak.”

Ott volt minden America’s Cupon, de emellett folyamatosan járta versenyeket. A Föld összes tengerén, mindenfelé hajózott és repült, többször, mint a legtapasztaltabb vitorlázók túlnyomó többsége. A Horn-foknál, a Jóreménység-fokon, a Karib-térségben, a Bass-szorosban, a Kelta-tengeren, Polinéziában, az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánon, és természetesen az egész Földközi-tengeren. A kedvence mind közül a Tirrén-tenger volt.

„Lenyűgöz, a tereivel és a fényeivel. Egy gyönyörű naplementét nézve nem is remélheted, hogy másnap újra látod, mert az árnyék soha nem lesz ugyanolyan. A Tirrén-tengerben igazi természeti remekművek vannak; nem kell semmit tenned, csak ott kell állnod és nézned őket” – mondja Borlenghi szenvedélyesen. „Aztán olyasmik történnek, olyan élményeket nyújt ott az élet, amit sokan el sem tudnak képzelni. Egyszer egy hajóról készítettünk fotókat miközben Livornóból Capraia szigetére hajóztunk. Megálltunk a semmi közepén. A tenger mozdulatlan volt. Két modell beugrott a tengerbe, és az ugráló delfinek között fürödtek. Legalább százan voltak… Csak egyszer történt velem hasonló Ausztráliában, de akkor csak kevesebb, mint egy tucat delfinnel”.

Teljes életet élt

Azzal foglalkozott, amit imádott, és eközben olaszos lendülettel élvezte is a mindenapjait. Természetesen mindenhol kedvelték és szeretettel várták.

Emellett nem csak a képeivel, de a munkastílusával is példát mutatott. Justin Chisholm, híres brit hajós újságíró sokszor volt kinn a vízen egy motoroson a fotósokkal. Jó barátok lettek. Ő írta Borlenghiről:

„A hajó, tele fotósokkal a szélfelőli bójánál várta a mezőnyt. Ahogy a hajók közeledtek, a kamerák felemelkedtek, és az exponálások zaja folyamatossá vált. Van, aki ilyenkor száz képet is készít lenyomva tartva a gombot. Ugyanekkor a hajó orrában Carlo éppen befejezte egyik védjegyévé vált cigarettájának a sodrását. A kamerái még mindig a táskájában voltak, a bal lába alatt. Miközben a többiek izgatott – és gyakran ellentmondásos – utasításokat adtak a motorosvezetőnek arról, hogy hol kell lennie a hajónak a bójához képest, Carlo nyugodtan figyelt, és békésen fújta a füstöt. Aztán, ahogy a hajók kellő közelségbe kerültek, egyetlen kapkodásmentes mozdulattal lehajolt, kinyitotta a tokot, és elővette a fényképezőgépét. Ahogy az élen haladók kerülték a bóját, készített egy, majd még két felvételt, és ezután visszatette a kamerát a helyére. Ez így ment minden fordulópontnál a nap további részében. Később, visszaérve a médiaszobába, rövid idő elteltével elküldte nekem a 10 legjobb képét a sajtóközleményhez – mindegyik méltó volt arra, hogy bekeretezve kiakasszák a nappali falára. A munkafolyamata talán könnyednek tűnt, de az évek során megtanultam, hogy Carlo rengeteg előkészületet tett a tökéletes parti és vízi nézőpontok felkutatására, ahonnan megörökítheti a versenyről alkotott egyedi képeit.”

Örök hatás

Carlo Borlenghi stílusteremtő volt a képeivel, de a munkavégzésével is. Rengetegen vettek át tőle ezt-azt úgy, hogy talán nem is tudják, hogy tőle ered, legyen az a látásmód, netán egy mozdulat, egy technikai megoldás, de különösen a képfeldolgozás alapossága. Ma már egy fotós, aki helyett a gépe fényképez, de főleg, aki nem látja, nem érzi azokat a vitorlás pillanatokat, amelyeket megörökíteni érdemes, nem élhet meg a vízen. Ez nagymértékben neki köszönhető.

Én nem ismertem Carlo Borlenghit. Soha nem találkoztam a fotóssal, aki nem tudott úszni, ezért félte a tengert, miközben a szerelmese volt. Ám, a stílusteremtő hatását megérthettem, amikor jónéhány alkalommal igazi jó fotósokat vihettem a Balatonon a versenyzők közelébe. Borlenghihez méltó, ahogy Cserta Gábor, vagy Ladányi János dolgozik a vízen, és utána a parton a képeik minőségén, hogy értékes fotókat, videókat adjanak közre mielőbb. Csakis minőséget, ahogy ő tette.

Minden olyan meghatározó, nagy alkotó, mint Carlo Borlenghi örök és felbecsülhetetlen értéket ad mindannyiunknak. Az alkotásai mellett a nagyságát pedig az igazolja leginkább, ha általa a szakma magasabb színvonalra emelkedik, és sokan lépnek a nyomába legalább hasonló minőségre törekedve.

Legközelebb meg kell kérdeznem Gabit és Janit, hogy amúgy tudnak-e úszni…

Ruji