200 nyaralóhajó jöhet a Tiszára

A nyaralóhajózás beindítását tervezi a kormány a Felső-Tiszán, a Tisza-tó feletti régió turizmusának fellendítése érdekében.

Révész Máriusz közölte: reményei szerint 2019 nyarától indulhat meg a forgalom, egyelőre 20 hajóval, ám a kiépülő turisztikai attrakciók függvényében a jövőben akár 150-200 hajó is járhatja a Felső-Tiszát. Mint elmondta: a 4-14 személyes, maximum 10 kilométer/óra sebességre képes, szálláshelyként is szolgáló hajók jogosítvány nélkül lesznek bérelhetők.

A kormány vállalja a kikötők kiépítését és a 20 hajó beszerzését.

A települések feladata lesz azoknak a turisztikai attrakcióknak a megvalósítása, amivel bevonzzák a hajózókat. A program kivitelezésében számítanak a magántőke megjelenítésére is – tette hozzá. Mindeközben a magyar hajógyártás lassan eltűnik – tesszük hozzá mi.

Révész arról is szólt, hogy a kormány fontos feladatának tekinti a turizmus, a túrázás fellendítését. Ennek nyomán 2010 óta, a többi között, több mint 100 turistaház épült, vagy újult meg, illetve 26 látogatóközpont nyílt a nemzeti parkokban. Ez egyébként valóban nem rossz biznisz, a túrázásért rajongó Garancsi István mostanában egyéb érdekeltségei mellett például vadasparkot, tanösvényt és kilátókat létesít. Orbán Viktor barátja ezt uniós százmilliók segítségével hozza össze.

Friss hír (2019. január 8.)

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!