A Puffin fedélzetén Kopár Istvánnal újév első napján ért vissza az Atlanti-óceánra, a Golden Globe Race még versenyben lévő résztvevői közül negyedikként.

Öten vannak még talpon a cikk írásakor 196 napja elrajtolt tizenkilenc szólóvitorlázóból. Január első hetében pedig ötük közül a legnagyobb távolságot a magyar hajós tette meg a Puffinnal. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden problémája elmúlt, de csaknem kétszáz napnyi magányos hajózás után bizonyára ösztönzőleg hat rá a tudat, hogy „már csak egyetlen” óceánt kell átszelnie a célig.

Január 10-i szatelittelefonos bejelentkezésekor sokkal élénkebb, vidámabb volt, mint a Csendes-óceáni híradásai során. Pedig technikai nehézségei változatlanul sok fejfájást okoznak. A kormányképtelenné válás veszélye a folyamatos javítgatás mellett is állandóan fenyegeti. Ő az egyetlen versenyző, aki szinte a kezdetek óta a rádiójával csak venni tud, adni nem. Emellett a vízkészletével is okosan kell gazdálkodnia, még akkor is, ha az elmúlt három héten több esőzónán áthaladva sikeresen gyűjtött vizet a már éppen kiszáradt tartályaiba.

Viszont nagyon elégedett a rudazatával, árbócával és vitorláival. Bár Tradewind 35 típusú hajója egyértelműen lassabb az előtte vitorlázó három Rustler 36-nál, ám István nagy megelégedésére szerkezetileg nagyon stabilnak, megbízhatónak bizonyult.

Atlanti veszélyek és kihívások

Az Atlanti-óceánra érve ugyan túljutott a 10-12 méteres hullámokkal támadó Csendes-óceáni viharokon, ám az útja az argentin partok mentén észak felé egyáltalán nem mondható békésnek. Az Atlanti-óceán másképp fáraszt. Rendkívül gyorsak és váratlanok a változások. A szél 40 csomóról pillanatok alatt 8 csomósra gyengül, hogy aztán esetleg más irányból fújjon vissza egy kemény lórúgással. István a reffeléseit már nem is számolja.

Január 10-én például 35-40 csomós szélbe került, amelyben valami oknál fogva ezerirányból érkeztek a hullámok. Ezt a vihart ráadásul nem jelezte a meteorológia – már amihez rádióamatőr barátok segítségével hozzájut –, de furcsa módon a barométer sem, lévén az egy elvonuló magasnyomású rendszer szélén feltehetően lokálisan tomboló szél volt.

A fáradtságon túl a megpróbáltatásokat az is nehezíti, hogy hét hónap magányos küzdelem után már nagyon nehéz türelmesen szembe nézni az új és újabb akadályokkal.

Márpedig észak felé menet az Atlantin éppen erre számíthat

Most van a Szent Heléna magasnyomású övezetben. Attól északra a déli passzátszél zónába kerül, de aztán következik a doldrums, az egyenlítői zavart szelek idegtépő vidéke. Az északi féltekén némi nyugalom után át kell vergődni az Azori magasnyomású területen, hogy aztán szerencsés esetben repülhessen, szerencsétlenebb időben érkezve szenvedhessen a tavaszi észak-atlanti ciklonok szeleivel Les Sables d’Olonne-ig, a célig.

Jut azért pozitívum is a magányos harcosnak

Melegszik az idő. Végre, hónapok után megszabadulhatott a csizmáitól és gyakran zokniban tehet-vehet a kokpitban. Javul a láthatóság is és újra észak felé haladva már egyre gyakrabban tisztán láthatja a kedvesével kedvenc csillagképüket. És főleg fogynak-fogynak a mérföldek, amikből azért még akad vagy hatezer levitorlázandó…

Kopár István célba érkezését jelenleg március 13-ára tippeli a rendezőség. Ez a számítás az egész úton eddig mutatott átlagsebességén alapul, ám ha a Puffin atlanti tempójavulása tartósnak bizonyul, befutásának dátuma napokkal-hetekkel korábbi is lehet.

Helyzet az élen

Bar az előnye az Atlanti-óceánon csökkent, a francia Jean-Luc Van den Heede még mindig jelentősen, bő 200 tengeri mérfölddel vezet a holland Mark Slats előtt. Ez kevésnek tűnhet a korábbi ezer mérföldes távolsághoz képest, és a sajtóban vagy a verseny honlapján megjelenő cikkek egyre izgalmasabbnak festik le kettejük befutó előtti küzdelmét, ám Van den Heede előnye még mindig biztos.

Mivel a Golden Globe Race-en 4-5 csomós átlagokat menő lassú hajók versenyeznek, ez a bő 200 mérföld előny annyi, mintha a Vendée Globe-on egy versenyző 1000-1200 tengeri mérfölddel járna előrébb az ellenfelénél. Ráadásul a francia éllovas lévén északabbra holland ellenfelénél, ha túljutott az Azori magasnyomású övezeten, jó szélben meglódulhat Les Sables d’Olonne, a cél felé. Még akár januárban befuthat.

A kettejük versenyét az teheti izgalmassá, hogy Van den Heede árbócának állókötélzete sérült, vagyis csak óvatosan terhelhető. Illetve kettejük korkülönbsége. Akármennyire szívós és tapasztalt versenyző is Van den Heede, 73 évesen nem lehet örömteli a tudat, hogy egy bő harmincassal fiatalabb, ereje teljében lévő óriás üldözi, aki az útra nem mellesleg egy hatalmas evezőlapátot is vitt, hogy szélcsendben azzal kormányevezve jusson előre.

Földkerülő léptékben persze ez utóbbi több, mint nevetséges, de ha az ember éppen szélcsendben üldögél hét hónapnyi küzdelem és magány által megtépett türelemmel, akkor nem lehet kellemes kép elképzelni, ahogy valahol a láthatáron ugyan messze túl, de egy csattogó fogakkal üldöző kétméteres emberállat duzzadó izmokkal kormányevezve tolja magát előre…

Ruji

Fotó: Christoph Favreau / PPL