Vitorlázás
A Vendée Globe nemzetközi zsűrije december 16-án közzé tette döntéseit, amelyek révén időjóváírást kap az Escoffier-mentésben résztvevő négy versenyző közül három. A negyedik, Sebastien Simon időközben hajójának sérülése miatt kiállt a versenyből, így ő visszavonta a versenyidő jóváírásra vonatkozó kérelmét.
Amikor Fokvárostól 580 tengeri mérföldre délnyugatra a PRB-vel vitorlázó Kevin Escoffier-nek el kellett hagynia süllyedő hajóját, a versey rendezősége négy vitorlázót is megkért, hogy a versenyútvonalukról kitérve hajózzanak a helyszínre a mentést segíteni.
A legtöbb időt Jean Le Cam töltötte a helyszínen és végül december 1-én ő találta meg és vette a hajója fedélzetére a PRB mentőtutajából versenyzőtársát. Escoffier ezután a versenyzést folytató Yes We Cam fedélzetén tartózkodott december 6-ig, amikor egy francia hadihajóra szállt át.

Kevin Escoffier Jean Le Cam társaságában megmenekülése után
A Georges Priol (FRA) vezette versenybíróság alaposan megvizsgálta a versenyzők veszteségét a mentésben való rszvétel miatt. Nem egyszerűen az ott töltött időt számítva, de a kitérés miatt elvesztett pozíciójukból falkadó egyéb, későbbi veszteségeket is igyekeztek felmérni és figyelembe venni.
A jóváírás beszámítás természetesen a célbafutás után történik. Az öttagú versenybíróság többségi döntéssel hagyta jóvá az időkorrekciókat. A zsűritagok: Georges Priol (FRA) elnök, Lance Burger (RSA), Romain Gautier (FRA), Trevor Lewis (GBR) és Ana Sanchez (ESP).
Boris Herrmann (SeaExplorer – Yacht Club de Monaco): 6 órával csökkentik majd az össz versenyidejét.

Yannick Bestaven (Maître-CoQ): 10 óra 15 perccel csökkentik majd az össz versenyidejét

10 óra 15 perc jóváírás
Jean le Cam (Yes We Cam!) Neki 16 óra 15 perccel csökken majd a teljes versenyideje a célba futás után.

16 óra 15 perc jóváírás
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.