Vitorlázás
A szállító, vagy delivery személyzet mind a négy tagja sértetlenül megúszta a végzetes ütközést és a kimentésük sikeres volt, közben már visszatértek az Egyesült Királyságba szeretteikhez.
A jacht egy azonosítatlan lebegő tárggyal (UFO) ütközött április 18-án, hétfőn. Az útjuk április 20-án a hajnali órákban indult, Will Jackson, a Tulikettu parti csapatmenedzsere folyamatos műholdas kapcsolaton keresztül segítette a hajó delivery kapitányát. Április 20-án, szerdán délelőtt 10 óra 45 perckor az egész legénységet evakuálták egy olajszállító tartályhajóra, amelyet segítségnyújtásra irányítottak át. A pár hónapja elkészült jachtot, a Tulikettut a tengeren kellett hagyni.
A hajó mentési művelet április 21-én megkezdődött, egy nagy teljesítményű vontatót küldtek a terület átkutatására, egy felderítő repülő segítette a levegőből a műveletet. A sérült hajó felkutatása egy héten át 24 órában folytatódott. A parti csapat éjjel-nappal dolgozik az MRCC Turku és az MRCC Delgado támogatásával. A multinacionális kutató-mentő csapat együtt végezte el a napi sodródási számításokat, hogy segítse a tengeren és levegőben dolgozó menőegységeket információkkal. Egy hét intenzív kutatás után elhalványult a remény, hogy a hajót megtalálják és a Tulikettu csapata április 29-én, pénteken este leállította a keresést.

” Sikerült közel 5000 tengeri mérföldet vitorlázni csodálatos jachtunk fedélzetén, ami elég hosszú idő volt ahhoz, hogy megállapítsuk, az új Infiniti 52 teljesítménye minden várakozásunkat felülmúlta. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor Tulikettu az oldalszárnyaira támaszkodva először emelkedett a hullámok fölé és könnyedén elérte a 28 csomós sebességet. Jóval a valós szél sebessége fölött tudtunk száguldani.
Sok álmatlan éjszakán mentem keresztül, miközben azon töprengtem, mit tehettünk volna még, hogy megtaláljuk az elveszett gyönyörűséges, igazi vadállat versenyhajónkat. Nagyon lassan kezdek visszatérni és próbálok már a jövőbe tekinteni, ami erőt ad ebben a kegyetlen helyzetben. Egy ilyen forradalmi hajó elvesztése komoly szakadás nekem most. Az a hajó, ami a világ vitorlázóinak azonnal felkeltette a figyelmét és az érdeklődést. Sok évi munka után, amit beleöltünk a hajóba, ez életem egyik legnehezebb pillanata.
Egy Forma-1-es csapat nem hagyná abba a versenyzést, miután a téli teszteken összetörte új autóját. Ezért úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb folytatom csapatunk erőfeszítéseit az Infiniti Yachts-szal együttműködve. Addig is a Csapat folytatja az edzéseket és a versenyzést vitorlás klubunk, az Xtra Stærk Ocean Racing Society többi offshore versenyjachtjával, köztük a sikeresnek bizonyult Xp44 és JPK 10.30 jachtjainkkal. Megvizsgáljuk más versenyképes hajók bérlésének lehetőségét. A fenébe is, visszajövünk!” – mondta Arto Linnervuo, a Tulikettu Racing Team tulajdonosa.

„Az Infiniti 52 minden jel szerint a valaha volt legjobb DSS-sel, emelő oldalszárnyakkal felszerelt jacht. Viselkedése és egyensúlya kifogástalan volt, kiugró sebességét pedig könnyű volt elérni. A Tulikettu fejlesztésébe és építésébe ölt idő most kiesett, még lett volna dolgunk, tesztelési feladataink az új finn rohanógéppel. Ami bíztató, hogy a második hajótest építése jó úton halad, és a harmadik 52-es építése várhatóan néhány héten belül elindul.” – mondja Gordon Kay, az Infiniti Yachts alapítója.
„Sokkot kaptam és elszomorodtam, amikor értesültem a Tulikettu elvesztéséről. Az a néhány alkalom, amikor a hajón vitorláztam az első tengeri próbák során, nagyon izgalmas volt és meggyőző volt a rendkívül lenyűgöző teljesítményére különféle körülmények között. Nagyon élvezetes kormányozni és trimmelni, a Tulikettu szerintem valódi előrelépés volt a technológia és a teljesítmény terén az 52 lábas offshore verseny kategóriában. Megértem, hogy Arto nagyon szeretné, hogy a lehető leghamarabb visszaülhessen egy új Infiniti 52-be. Ez nagyszerű hír és teljesen érthető! Várom a lehetőséget, hogy újra csatlakozhassak hozzá.” – mondta Stu Bannatyne, a Tulikettu Racing csapatának edzője és Doyle Sails képviselője.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.